4 nap 4 fal

Petinek, és nekem is kimaradt a nyárból a Magas-Tátra. Eljött az ősz, és eljött a Tátra ideje is.

Szeptember 19. én reggel indultunk útnak nagy reményekkel, hiszen egész hétre napsütést mondtak, ami ritka arrafele. A szombati program a Nagy-lomnic-torony elérése volt, ahol a másnapi mászást terveztük. Ez meg is történt, majd jobb híján mindketten kövekből kirakosgattunk egy egyenes részt magunknak alvás céljából. Ettünk, majd nyugovóra tértünk. Kora hajnalban ébredtem. Fölöttem élesen rajzolódott ki a tejútrendszer fényes sávja. Az éjszaka tiszta volt, és hideg. Kicsit még aludtam, majd 5óra körül mindketten fölkeltünk, és összekészülődtünk.

Pakolás után fölszaladtunk a rámpán a beszállást jelző szögig, majd megkezdtem az első hossz mászását VI+-ért. Szép, és egyre meredekebb repedés volt, a végén egy traverzzel, ami alaposan megizzasztott. A következő hossz A1-ért adták, de mivel nem törte meg a kötélvezetést ezért kimásztam azt is. A vége azért megfogott, de 1 lépőszárral ez a probléma is megoldódott. Az ezt követő hosszt a kaller A3/A4-re értékelte, de a bent lévő 2db fix pont miatt (rozsdás szög, és gyenge nitt) ez már jóval könnyebb. Ellenben a nitt utáni részen Peti egymás után hármat kampózott, majd bevert egy szöget, amit én kézzel szedtem ki! Ez a rész valóban A3-om volt. A hossz utáni igencsak gyenge stand már csak hab volt a tortán. Éppen ezért érdemes hozzámászni a következő A2-es részt, ami után a stand egybeesik a „P.S hrana” nevezetű sportút nittelt standjával. Természetesen nekünk ez később jutott eszünkbe, így a némileg följavított standból továbbindulva én másztam az A2-es részt. Az A2-őt ismét A3-om követte, ami így újra Petinek jutott. Volt itt kampó, és sekély repedésben igencsak furán álló tricam. A traverz végén Peti egyből standolt, ami a kötélvezetés, és a következő V-ös részben lévő nagymennyiségű fű miatt nem is volt baj. Átküzdöttem magam a traverzen, majd V/V+-ért kimásztam a csúcsra. Ebben a formában az út öt kötélhosszból állt, és a mászás hét órát vett igénybe. Mindketten egyetértettünk abban, hogy egy nagyon szép és technikás út áll mögöttünk.

Mászás után leereszkedtünk a rámpán, majd fölvéve zsákjainkat elindultunk a Sárga-fal alá. Ott a szürkületben megpróbáltuk minél észrevétlenebbül becserkészni a Téry-házból is jól látható bivakhelyet. Hogy ez a hatalmas táskákkal mennyire sikerült, nem tudom, de senki nem zavart minket. A hatalmas kőtömb mögött összeszedtük a másnapra szükséges holmit majd bemásztunk jól kiépített fekhelyünkre.


Az ismételt hajnali kelés után elrejtettük azokat a holmikat, amiket nem vittünk a falra, majd megkerestük a beszállást. Az út egy áthajló kéménnyel kezdődött, ami rendesen arcon csapott mindkettőnket. IV-esre volt értékelve, de elég küzdős volt. Az elvállt tömbig az útra nagyjából ilyesmi IV-es részek jellemzők, hol jobban, hol kevésbé biztosítva. Ezen a részen maga a falrajz talán kicsit kevés a helyes út megtalálásához, de az írásos változattal együtt már jól beazonosítható a helyes irány. A tornyocskától a hosszok nehezebbek, és jobban követhetőek. Egy V-ös traverzzel indul, amit Peti mászott, majd én következtem egy V+-os repedés kimászásával. E hossz végén lévő stand sem valami bivalyerős, és még kényelmetlen is, de ez már szinte megszokott volt. Újra Peti következett. A falrajz itt nem volt teljesen egyértelmű, így abban a tudatban, hogy V-ös szabadon mászta az első A2-es részt (Rp VI). Újabb A2 következett. Ez hosszabb volt, mint az előző. Én másztam nagyrészt szabadon. Az elején meg a végén kellett a trepni. A végén azért is, mert az egyetlen jó fogást egy hatalmas mozgó kőtömb jelentette, amit nem állt szándékomban lerántani. Sajnos a tornyocskától kezdve a kőzet egyre gyengült, minden fogást meg kellett ütögetni, és az se volt mindegy, hogy hova rakjuk a közteseket. A kiszálló hossz egy nagy áthajlással kezdődött. Peti trepnizte, majd a fölülről jövő kötél által nyújtott biztonságtól fölbátorodva szabadon másztam ezt a részt. Az út tökéletesen a csúcsra vezet. Elkészítettük a csúcsfotókat, majd letipegtünk mászó cipőbe, mivel a súly csökkentése miatt nem hoztuk magunkkal bakancsainkat. A mászás itt is hét órát vett igénybe.

A következő célpont a Lomnic nyugati fala volt. Sokat gondolkodtunk honnan lenne érdemes megközelíteni. Szóba jött a Jordán út a Térytől, vagy a csúcsról lemenni, de legjobbnak a láncos út tűnt a Lomnici-vállból. Ezen elképzelésünket követve összepakoltunk, majd a Sárga-fal alól átsétáltunk a Kő-pataki felvonóházba. Este 8-ra érkeztünk, így nem kellet megvárni, amíg a turisták eltűnnek a helyszínről. Birtokba vettük a panoráma ablak alatti helyet, főztünk, majd kényelmesen elhelyezkedtünk a jó meleg teremben.

Hokejka (VI (V+,A1)):

Reggel nehezen kászálódtunk ki kényelmes fekhelyünkről, de miután erőt vettünk magunkon, már gyorsan elkészültünk. Fölmentünk a Lomnici-vállhoz, ott megkerestük a láncos utat. (ki van kőbabázva) A láncok szép újak voltak, az eleje elég kitett, de jó lépések vannak befúrva. Igazi élmény rajta lemenni. A felvonóháztól 2.5-óra alatt értük el a beszállást

Én indítottam a mászást, egy szép hosszú III-IV-es repedéssel. A végén örömmel konstatáltam, hogy a stand nittelt (az összes stand ki van építve)

Szépen haladtunk fölfele. Az út csodaszép, a kőzet hibátlan. Az V+-os traverzet Peti mászta. Fincsi kis reibung volt. Az ezt követő hosszt én másztam V-ért. A kulcsrésze szintén egy technikás reibung volt. Igazi élvezet! Ezután viszont elkövettünk egy hibát. Peti nekiindult a hossznak, de nem mászott át az áthajláson, hanem követte annak vonalát, egy áthajló kéményen át. A kémény, törős volt, és semmiképpen sem V-ös, pedig elvileg annak kellett volna lennie. Már itt kicsit furcsálltuk a dolgot, de még nem jöttünk rá, hogy rossz irányba mászunk. Szó ami szó, Petit legyilkolta az áthajlás, leereszkedett. Én következtem, és folytattam, amit Peti abbahagyott. Elég nehéz volt. 40m-után már biztos voltam abban, hogy rossz helyen vagyunk, főleg, hogy nem találtam meg a megszokott pántokat, így két szögben standoltam. Peti följött, majd elindult megkeresni a helyes irányt, de nemi gazán jutott sokra. Hideg köd szállt a falra, és eléggé fáztam is. Mikor már elkeseredésünkben a rossz útra is beazonosítottuk a falrajzot, hirtelen velem egy magasságban tőlem kb. 10m-re megláttam a jó standot. Megörültünk, és elkezdtem átmászni, de a traverz vége sehogy sem sikerült. Az is frusztráló volt, hogy egy esetleges kiesés csúnya falhoz csapódással járt volna, mivel a 10m-es traverzbe nem lehetett köztest tenni, és a stand sem volt valami bombabiztos. A dolog úgy oldódott meg, hogy Peti rossz irányból való visszaereszkedése során kicsit lejjebb beereszkedett az útba, fölküzdötte magát a standba, építettünk egy kötélhidat, és így én is átjutottam a táskával egyetemben. Igencsak érdekes megoldás volt, de célravezető. Íj módon a kulcshossz előtti stanba érkeztünk. Örömömben hogy megleltük a helyes irányt nekiálltam a kulcsrésznek. Sajnos minden igyekezetem ellenére bele kellett fognom a köztesbe, de ez akkor nem is zavart annyira. Fáradtak voltunk, és minél előbb végére akartunk járni a dolognak. Standoltam, majd Peti kimászta az utolsó V-ös kéményt, és végül pár méter szinkronmászással könnyebb terepen följutottunk a csúcsra. Az út ettől függetlenül gyönyörű, az egyik legszebb, amit eddig a Tátrában másztam. A tévelygéssel együtt a mászás 8 órát vett igénybe, de ha nem rontjuk el, 6,7 órába is simán belefér. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Az éjszakát újra a felvonóházban töltöttük. Éjszakára csatlakozott hozzánk egy lengyel srác is. Elbeszélgettem vele a Tátráról, és egyéb hegységek szép útjairól. Ahogy szavaiból kivettem masszívan küldte a VII-est. A beszélgetés csúcspontja talán az volt, amikor a Nyugati-Zinne Cassin útjára terelődött a szó. Mikor meghallotta az út nevét, csóválta a fejét majd így szólt: „Cassin route, yes, I know it, it’s a Bullshit!”. Jót mosolyogtam, majd ha egyszer nagy leszek és erős, már csak azért is megmászom ezt az utat, hogy osszam, vagy ellentmondjak ennek a véleménynek.

Másnap kényelmesebben ébredtünk, levezető utat terveztünk a Késmárki déli falán.

Az út alsó része az érdemleges. Érdekes reibungal kezdődik, amit inkább az V-ös fokozathoz éreztünk közelebb, mintsem a IV-eshez. A továbbiakban kisebb áthajlásokon, és táblákon vezetett az út. Örültünk, hogy ezt a variánst választottuk, tényleg szép. Az út fölső része már kevésbé érdekes. Itt szinkronban másztunk, majd a rámpa végén elraktuk a cuccokat, és fölmásztunk a csúcsra. Megcsodáltuk a ködből néha kikukkantó csúcsokat, majd levánszorogtunk azon az átkozott hosszú, és kellemetlen lemenetelen.

Még aznap autóba ültünk, és hazautaztunk. Egy sikeres tátrai mászás állt mögöttünk, ahol minden tervünket véghezvittük.