Zoli nagy lelkesedéssel tért vissza a mászáshoz, és ismét egy érdekes utat nézett ki: ezúttal a Totes Gebirgében. Első ránézésre is ígéretesnek tűnt a ‘Lauf, Forrest, Lauf!’ út (14 kötélhossz, 6-os), így minket sem kellett sokat győzködni ehhez a hétvégi programhoz. Nem bántuk meg: függőleges letörésekkel szabdalt, hatalmas ferdén álló sziklarétegeken mászhattunk. Igazi alpesi hangulatban volt részünk, egy nem túl nehéz, élvezetes útban.

Az út elég hosszú. Az alsó része gyönyörű, és nehéz is. Igazi élmény. A kulcsrésze VIII.-as fokozatú. Azért néztem ki ezt az utat, mert nem másztam még ilyen nehezet, és kíváncsi voltam. A kulcshossz így nézett ki: VII+, VIII-, VIII. A VII+ még ment, a VIII-.-t is másztam, de ott már sokszor bele kellett ülnöm, a VIII-as részre meg már elfogytam. Az is nehéz volt, hogy nem csak egy technikás mozdulat volt, hanem hosszan kellett mászni a teljesen sima reibungon.

Összegezve az élményeket: szerintem ez az út nem véletlenül szerepel a száz extrém című gyűjteményben. Már a beszálláshoz vezető út is egy szép túra lenne akár önmagában is, egy “lájtosabbra” tervezett napon. A mászás igazi élmény, kivéve a mozgós részeket, és az út hossza sem jelentéktelen (400 m szint, kb. 450 m mászás). A csúcsról a kilátás csodaszép, és aki gyorsabb, mint mi, az innen áttúrázhat a szomszédos Olpererre is. A lejövetel jelenti az út valódi extrémségét, legalábbis én úgy éreztem, hogy ehhez képest pl. a Sárga fal-ról lejutni körúti körömcipős séta volt.