A Piz Badile után kicsit lemerülve autóztunk át a göscheni völgybe, hogy újabb, számunkra ismeretlen vidéket fedezzünk fel (Eszti, Dávid, Kriszta, én). Lentről még nem látszott, de az innen-onnan összeszedett anyagokból tudtuk, hogy a Salbitschijen hasonlóan különleges látvány, mint a Bondasca völgy óriása. A 2981m magas hegy híres kompakt kőzetéről, változatos útjairól, de főként hosszú, tornyokkal, tűkkel tagolt gerinceiről, amik minden mászóban azonnal felébresztik a kisördögöt. Mit felébresztik, durván talprarugdossák… Nem beszélve magáról a csúcsról, ami igazi különlegesség. A legmagasabb pontot egy kb. 15 m magas sziklatű képzi, amire ötös mászásért lehet feljutni, a tetején pedig épp egy talpalatnyi hely van, a szemlélődés inkább lovaglóülésben ajánlott...

Sokakkal találkozunk a hegyekben, van aki nem hagy mély nyomot, másokkal közös kalandokat alapozunk meg. Én szeretem kikérdezni, megosztani a tapasztalatokat. A Magyar szó megüti az ember fülét, akárhol van, így történt velünk is a Tete Rousse házban a Mont Blanc alatt. Egy Erdélyből Finnországba keveredett hegymászó oktató a fiával kettesben gyarapította asztaltársaságunkat. Címet cseréltünk, mit lehet tudni. Aztán időnként hírt adtunk magunkról, túráinkról, információk csereberéje után a szokásos norvégiai tavaszi túrára engem is meghívtak.

A tavaly tavaszi szép emlékeken fellelkesülve néhányan elhatároztuk, hogy az első májusi hosszú hétvégét ismét Grazer Bergland napsütötte szikláin töltenénk.

A karácsonyi sikeres mászóutunk után úgy gondoltuk, hogy még nagyon messze van a tavasz, a szabadmászások ideje. Addig, ha lehetőségünk engedi még feljutnánk néhány magaslatra, izgalmas utakon.

Sok edzés és felkészülés után úgy döntöttünk, hogy 2007. Karácsonyán megpróbálunk feljutni a Pavukova veza Superdirettissima útján.

Cosmopolitan magazint, a kismamajóga rovat mellett találtam egy cukimuki leírást egy szép alpesi vidékről. Némi további információszerzés után Veszprémi Janit és Bánfi Balázst sikerült – gyanúsan könnyen – meggyőznöm arról, hogy mindannyiunknak az lesz a legjobb, ha a november eleji hosszú hétvégét a hegyekben töltjük.

A Karbunkulus torony dél-keleti falán vezet fel ez a nagyon szép út (VI A4).

Néhány emlékkép az egyesület nyári mászótáboráról

Helyszín: Ausztria, Lienzi Dolomitok

Időpont: 2007. augusztus 11.-17.

Még tavaly határoztuk el, hogy 2007 nyarán az Alpok négyezresei között fogunk duhajkodni – reméltük, hogy belebotlunk valamelyiknek a csúcsába is.

2007.7.27.-én hajnali 5 órakor már robogtunk is Tomival a Magas Tátra felé, a Kis Tarpataki völgy irányába. 9.30 órakor a Pekná vyhliadka parkolóból elindultunk a fejenként 32-33 kg-os zsákokkal aznapi mászócélunk, a Nagy-Lomnici torony felé. A PP variáns beszállást kb. 12.30-kor értük el, amelyet II-es fűmászás előzött meg.

Grazer Bergland 2007. április 28. - május 1.

A 4 napos ünnep sok mindenkit mászásra csábított, mi 14-en a MAHOE-ból Ausztriába, Grazer Berglandba mentünk. Cinó már volt itt, nekünk, többieknek egy „új szerelem” alakult ki.

Március 13-án hajnalban a szomszédos mecset hangszórójából felhangzó énekre ébredünk. Imára hív a müezzin. Jó reggelt, Marrakesh! Ma búcsút intünk ennek a nyüzsgő városnak, hiszen utunk fő célja a Magas-Atlasz.

2007 márciusi mászásunk a Pók torony Direttissima útján, alias Wéber direkt télen

2007 febr. 24.-én megvolt! No nem a szomszédkislány, hanem a jégszerszámos-sziklamászós verseny Hámorban. Egy rövid mondattal összefoglalva: ultra családi hangulat, mondjuk én ezért zarándokolok el ide minden évben, de ez most még inkább igaz volt.

Nemhivatalos beszámoló az X.  21-23 tátrai mászótáborról

Egy újabb október és újra DÉDES.

Csodálatos időben pazar társaság és mindenki számára mászható, szikrázó fehér (olykor sárga) falak.

A Monte Rosa az Alpok második legmagasabb csoportja, az olasz-svájci határon. Itt több négyezres csúcs található viszonylag kis területen; mi a Lyskammot (4527m) tuztük ki elsodleges célnak, szép gerincútja miatt. Persze azért bíztunk abban, hogy az Alpok második legmagasabb csúcsára is sikerül felmennünk (4634m, hivatalos nevén Dufourspitze, de egyszerubben csak Monte Rosának hívják). Délrol, Olaszország felol közelítettük meg a hegyet. Az odaút 16 órába telt, Ausztrián és Észak-Olaszországon keresztül. Öten utaztunk egy Ford Focus kombiban, plusz a sok csomag. Szombat délre értünk az út végére, a Staffal-ban lévo parkolóba.

Otthon a kalauzban sokkal barátibb ez a fal: tiszta égbolt, napsütés, mosolygó mászók örömködnek bele a képekbe, „heppi fíling”, az élet szép!

Július harmadik hetében tartotta a MAHOE idei nyári magashegyi tanfolyamát a Magas-Tátra Kistarpataki-völgyében.

Gyurival és Zolival július16-án délelőtt indulunk autóval a Keleti-pályaudvartól. A csapat nagy része már hajnalban elment vonattal, amivel mi vidékiek nem tudtunk élni korai indulása miatt. Mivel a tanfolyam időpontja adott volt, így meg se néztem előre az időjárást, csak remélem, hogy nem lesz hóvihar, vagy többnapos esőzés. Derűs időben lépjük át a határt, bizakodva haladunk észak felé. Fél 3 körül érünk Ótátrafüredre, ahol az autó állapotának megóvása miatt mindenképpen őrzött helyen akarunk parkolni. A Grand Hotelnél nincs hely, így a tőle néhány száz méterre nyugatra fekvő Hotel Atryum-ban hagyjuk a kocsit. Ennek először nem igazán örülünk, később viszont annál inkább, mivel itt nem kell fizetni. Ezzel sikerül megspórolnunk legalább 7-8E HUF-nak megfelelő összeget. Utoljára még a széldöntés előtt voltam a Tátrában, így megdöbbenve látom az iszonyatos pusztítást. A 7 perces felvonóutat követően terjedelmes csomagjainkkal fél 4 után elindulunk a Magistralen. Pakoláskor – Zolival együtt - a 2 hátizsákos figura mellett döntünk, aminek következtében erősen karácsonyfaszerű külsőt sikerül öltenünk. A felvitt holmi mennyiségét tekintve azonban Gyuri messze veri a mezőnyt, legalább 40 kilós(!) hegyiretiküljével. A hőmérséklet valahol 5-8 fok körül mozog, köszönhetően a területre nem sokkal ezelőtt beáramlott sarkvidéki eredetű levegőnek. A csomagok, na meg a 800m szintkülönbség azért szolgáltat annyi hőmennyiséget, hogy rövidnadrágban és vékony, feltűrt ujjú pulcsiban sem érzem igazán a hideget. A Zamkovsky-háznál a Kistarpataki-völgy felé indulunk, rátérve a zöld jelzésre. A Téry-ház előtti szakaszon többször be kell fordulni az egyre viharosabban fújó szél irányába, mivel az, a csomagok nagy felülete miatt rendre le akar minket tessékelni az ösvényről. Esőt viszont szerencsére nem kapunk a nyakunkba, csak Gyuri egy kis havat. Az érkezés után vacsora, majd rövid megbeszélés következik, ahol eldől, hogy másnaptól a párosok melyik oktató felügyelete alatt fognak mászni. Meseszerű az arány, 11 tanuló jut 6 oktatóra. Ebből következően Zoli végig oktatóval mászik, első nap hozzánk társulva, míg második naptól a később érkező Csapajevvel párt alkotva. A felszerelések elrendezése után még mindenki legurít egy pivo-t, aminek korsójából Matyi rutinosan már a vacsora előtt lealkudott 10%-ot ottlétünk idejére. Meghallgatjuk Gábor érdekes és rendkívül alapos ismeretekre utaló előadását a völgy felfedezéséhez kapcsolódó magyar vonatkozású mászásokról és a Téry-ház történetéről. Korán nyugovóra tér a társaság, ahogy – az utolsó este kivételével - a tanfolyam többi napján is, mivel a reggelit 6-ra kérjük Mirotól (a ház gondnokától), a túrák pedig fél 7-kor indulnak.

Sátán folyosó, Menguszfalvi völgy, Magas Tátra, 2006 február

Elhatároztam, hogy idén télen firnutakat, kuloárokat kéne mászni, és erre a Tátra kínálkozott kiváló - ugyanakkor elérhető - terepnek. Januárban sikerült megismerkedni a Karcsmar folyosóval, majd a Radnai gerinctúra után most ismét egy Tátrás hétvégét terveztünk. Mivel megtudtuk, hogy ismét meg lehet szállni a Poprádi házban, egyből kinéztük a Sátán kuloárt a Menguszfalvi völgyben. Ezúttal végül csak hárman mentünk a csapatból: Dávid, és újdonsült mászótársunk, Karesz, meg én.