Sátán folyosó, Menguszfalvi völgy, Magas Tátra, 2006 február

Elhatároztam, hogy idén télen firnutakat, kuloárokat kéne mászni, és erre a Tátra kínálkozott kiváló - ugyanakkor elérhető - terepnek. Januárban sikerült megismerkedni a Karcsmar folyosóval, majd a Radnai gerinctúra után most ismét egy Tátrás hétvégét terveztünk. Mivel megtudtuk, hogy ismét meg lehet szállni a Poprádi házban, egyből kinéztük a Sátán kuloárt a Menguszfalvi völgyben. Ezúttal végül csak hárman mentünk a csapatból: Dávid, és újdonsült mászótársunk, Karesz, meg én.

Radnai havasokban gerinctúra a Gargaló nyeregtől az Ünőkőig, jégmászás, 2006 január.

Lassan hagyománnyá válik, hogy télen a Radnai havasokba megyünk téli túrázni, idén januárban már harmadjára mentünk ide egy hétre túrázni, sátrazni, vízesést mászni, és síelni. Gerinctúránk idén volt a legeredményesebb, hiszen sikerült eljutni az Ünőkőig. No de csak sorjában.

Az ok, ami összehozott minket, egyetlen méretes szóban testesült meg: Ararát. A méret pedig 5165 méter.

3 éve tervezzük folyamatosan, hogy a Triglavot meg kéne mászni. Persze az idöjárásra fogva a dolgot, mindig találtunk közelebbi és vonzóbb célt. Idén azonban nem volt menekvés. Az idö remeknek ígérkezett, a társaság összejött és nekivágtunk.

Idén márciusban is mászni akartunk! Jó alkalomnak ígérkezett 15.-i hétvége. A cél adott volt, Zsolt előző próbálkozása alkalmával "zsákot tett a csúcsra" ezt kellett most lehoznia. Tehát irány a Keleti Alpok, cél az Ankogel!

MAHOE II. HIMALÁJA expedíciója 2001.09.23.-11.11. 2001. ősz, India

Nem fogadta kegyeibe a szerencse istennője az oktatók második Himalája expedícióját.

Hogy a kommentárt mindjárt a képekhez fűzzem, a \"mielőtt elvesztem a hegyen\" című epizódot látjuk.

Avagy tudom mit kellett volna tennünk tavaly nyáron (2001 Aug. 10-26)

'A történet még januárban kezdődött, amikor a Prágai testvércégünk munkatársai meghívtak minket a Himalájába. Mindent sikerült elintéznünk, és április 20.-án készen álltam, hogy megtömjem az 55 literes hátizsákomat mindazzal a jóval, amire szükségem lehet az elkövetkezendő néhány hétben.

Egy emlékút születése, avagy egy jól sikerült tátrai mászótábor története.

Hosszú, hosszú évek óta dédelgettem egy álmot. Szerettem volna méltó és maradandó emléket állítani két igaz barátomnak, akiket 1979. szilveszterén tragikus körülmények között vesztettünk el a Tátrában.

Az Egyesület tagjai már biztosan tudják, hogy a két kiváló mászóról; Berán Jánosról és Kókai Balázsról van szó. Sokat gondolkoztam azon, hogy az idő vajon mennyire szépíti meg az eltávozottak valós emberi értékeit, hiszen előbb-utóbb mindnyájan szeretünk csak a szépre emlékezni. Azt hiszem itt másról van szó, hiszen ők ketten rövid életük során, önzetlen emberek, igazi barátok, tehetséges, vasszorgalmú mászók és a nagymúltú Téry Hegymászó Szakosztály életének fő szervezői voltak.

A lassan már szokássá váló húsvéti országos magyar Paklenica találkozó ( ;-) ) idén sem maradhatott ki az életünkből ( - több ott a magyar , mint ahányan egy nyári hónap alatt megfordulnak Oszolyon - ). Minket szerda este vert ki a mászás izgalma a fővárosból, így érkezésünk után szinte minden nap láttunk "véletlenül" arra tévedő ismerős arcokat.

Ketten indultunk a hegyre. Nekem a nyári Tien-Shan tábor és az őszi Cho-Oyu expedíciók között kézenfekvőnek tünt, hogy ázsiában a hegyek közt maradjak. Feleségemnek, Beának pedig régi vágya egy hétezres megmászása együtt, alpin stílusban.