magyar-hegymaszo-oktatok-2

3 út, 112 kötélhossz

Írta: 
Petri Janó berántott a tutiba, aztán már nem volt megállás. Úgy indult, hogy némi hezitálás után ráálltam, hogy elmegyek vele a Kaffee und Kuchen-t megmászni. Úgy folytatódott, hogy mint falánk disznóknak, már semmi sem volt elég, egyre hosszabb utakat választottunk, egy lapáttal mindig rá kellett tenni.  És úgy végződött, hogy néhány hét leforgása alatt három szuper mászóélménnyel lettünk gazdagabbak. Áldom a szerencsét, hogy összefutottunk Janóval májusban a teremben, és, hogy ez lett belőle.
 
 
2016 nyár:
 
 
Kaffee und Kuchen VII+, 29 kh, Traunstein
 
Június elején már figyeltük az időjárás jelentéseket, de elég bizonytalanok voltak, a legtöbb napra nagy valószínűséggel jósolták az esőt, a napos órák mellett. Aztán az egyik csütörtökre, úgy tűnt, nyílik egy ablak, amikor nyugodtabb lesz az idő. Szerda délután kirobogtunk a Traunsee partjára, és felmentünk megnézni a beszállást, és depózni a mászócuccot. A parkolót elhagyva némi betonúton gyaloglás után balra kell befordulni az erdőbe egy vízmű épület után, és egy bal kéz felé eső kerítést követve meredeken felmenni a fák között. Ezután a jobb kéz felől feltűnő patakmedret kell felfelé követni (egy-két meredekebb felmászás van benne, egy helyen fix kötéllel, és nem érdemes kimenni belőle, vagy rövidítéssel próbálkozni), majd a felső végénél jobbra fordulva felcaplatni egy törmelékes lejtőn egy szűk kuloár kezdetéhez, ahol az első stand található. Nem bonyolult, bár van olyan beszámoló, ami annak minősíti. Igaz, másnap a hajnali sötétben mi is túlmentünk pár méterrel a betonúton az erdőbe fordulásnál, ezt talán tényleg érdemes csekkolni világosban. A depózás után lefelé jövet eleredt az eső, és kb. egy óráig meg sem állt. Na, ez jó lesz, gondoltuk. De a lényeg, hogy másnap tartson ki csapadék nélkül, legalább, míg felérünk.
3:20-kor keltünk, 4:00-kor indultunk, kb. 45 perces felmenet után kb. 5:00-kor szálltunk be az útba (a falrajz szerinti első kötélhosszt a felmenethez csaptuk), közvetlenül egy kőhullás közbeni standhoz simulás után. Hát igen, a hegy alsó része nincs annyira egyben, mint szeretnénk. Az első kb. 7 kötélhossz felejthető élmény, kettes-ötös nehézség között alakul, a nagy része egy elég törmelékes, hosszú sziklarámpán vezet fel a „Flasche” nevű részig, ahol négy nehéz kötélhossz következik a függőlegessé váló falon. Itt már a kőzet is rendben van, és szép, technikás mászással lehet feljutni. Az esős időszak miatt elég sok helyen folyt a víz ezen a részen, megnehezítve a dolgunkat, de a több helyen csipkésre oldott szikla felületnek köszönhetően így is mászhatók maradtak a kunsztok. A 12-15. kötélhosszokat egybefűztük, szinkronban másztuk ki, Janó vezetésével. Meglepődve konstatáltuk, hogy még csak 8:40-et mutat az óra. Na de a lényeg csak most kezdődik. A 16. hosszban Janó csillogtatta parádés táblamászó képességét, majd felváltva haladtunk tovább, így a 20., VII-es hossz is neki jutott. A kulcsrésznél A0-lal jutottam fel utána, majd a következő nehéz hosszt, a 22. VI+ -ra adott piazt is ő küzdötte le. A piazos rész még hagyján, de a végén ki kell traverzálni balra, és ez megoldhatatlan feladat elé állított mindkettőnket. A nitt segített, de nem igazán értettük, hogy lett ez VI+. Vagy mi csináltunk valamit rosszul, vagy kitört valami az idők során, vagy nem tudjuk. A 24. hossz VII- -át én vállaltam, szép rész, izmos nyúlásokkal, és egy éppen jó helyen belógó kötélgyűrűvel. Aztán ott álltunk a kulcshossz, az 50m-es VII+ -os rettenet alatt. Szép függőleges, néhol áthajló szakaszokkal.  Janó nekiveselkedett, szépen haladt, majd némi A0 és belepihenés árán felküzdötte magát. Én hasonló stílusban követtem, egy ilyen hossz szabadon kimászásához még erősödni kell. A sziklaalagútnál is van egy könyv, beírtuk magunkat kb. 14:15-kor, és mentünk tovább lefelé balra az utolsó három kötélhosszhoz. A nap itt már sütött ránk rendesen, hogy a cipő is jobban szorítson. A következő VI+ volt szerintem az út egyik legnehezebb szakasza. De lehet, hogy csak nekem, mert már fogyóban volt az erő. Egy jobbra felfelé tartó repedést kell követni lépéshiányosan, a szikla itt elég sima, felsővel is küzdős volt nekem, így egy beleülős A0 is eldurrant. Az utolsó előtti hosszt könnyen kimásztam, mert Janó kicsit túlszaladt az előző standon (a 27. hossz standja egészen kint van jobbra, Janó meg visszakanyarodott balra a nitteket követve), majd a finálét ő tolta ki; a záró hossz méltó befejezése az útnak, gyönyörű mászás, gyönyörű sziklán. Kb. 16:30-kor értünk fel, majd némi pakolás után indultunk fel a menedékházhoz. Több beszámoló írja a törpefenyvesben kevergést, mi sem úsztuk meg, de aztán visszataláltunk a helyes útra. Arra kell figyelni, hogy ne csábítson el semmilyen ösvénynek tűnő nyiladék a törpefenyő tenger felé, hanem a gerincet kell követni, ahol ugyan szintén van itt-ott törpefenyő, de járhatóbb a terep. A háztól a Naturfreundesteig-et követve ereszkedtünk le, jó meredek ösvény, drótköteles, létrás betétekkel. A bő 1.100m-es szintkülönbség nem adta magát könnyen, kb. 19:30-kor értünk a parkolóba. Az időjárás végül 15 perc híján kitartott, kb. akkor kezdett esni, amikor az utolsó létrákon leértünk a tóparti útra az alagutakhoz.
A három út közül a Kaffee volt a legtechnikásabb, érvényes, amit több helyen írnak, hogy a nehéz részek nem rövidek, a kötélhosszokon belül kb. egyenletes nehézségekre kell számítani. Ez aztán szívja az erőt rendesen. Cserébe a nittek sűrűn vannak, főleg a nehéz szakaszokon szuper a biztosítottság, éket, friendet, egyebet nem is tettünk be sehol. Az út nagy részén pompás a szikla, az első negyedére sajnos ez nem mondható el. Fontos megjegyzés, hogy kullancs van bőven, az esetleg felbukkanó hegyi tündéreket érdemes megkérni egy alapos átvizsgálásra.
 
Ende nie VII-, 38 kh, Breithorn
 
Hasonló, villámstílusban (kiutazás, mászás, hazautazás gyors egymásutánban, minimalizálva a túra bruttó időtartamát) terveztük az Ende nie-t is, július elején. Bár a korábbi időjárás jelentések jó időt írtak, a kiutazás napján már egy gyenge hidegfront átvonulását jósolták másnap délelőttre. Minden tényezőt mérlegelve úgy döntöttünk, hogy belevágunk, és koradélután indulva, kb. 6 óra utazással értünk a hegy alatti parkolóba (kb. 750m-en). Újabb időjárás szakértés, mérlegelés, elhatározás, majd a szükséges slószolás után korán a hálózsákba bújtunk. 3-kor ébresztő, 3:20-kor indulás felfelé. Nyugodt volt minden, langyos a levegő, a front még messze. A felmenet a Metzgeralm-ig egyértelmű; meredek, de jól járható úton érhető el a tehénlegelő. A nagyobb épületet megkerülő szélesebb utat követtük, és a rét felső vége után tértünk le balra, hogy elérjük a vízmosást. Ezzel annyi volt a gond, hogy a meder oldalfala itt már járhatatlanul magas, és meredek, ezért lejjebb kellett ereszkednünk a part mentén egy olyan részig, ahol le tudtunk jutni. Szóval valószínűleg nem érdemes eltérni a leírástól, ami azt írja (ha jól értem), hogy a réten lévő kisebb épület mögött kell az erdőbe fordulni, és onnan megközelíteni a vízmosást. A száraz mederben indultunk tovább, és egyszer-kétszer csekkoltuk googlemaps-en a helyzetünket, hogy több tévelygés ne legyen a sötétben. Kettes felmászások tarkítják ezt a részt, de könnyebb, mint a Kaffee und Kuchen felmenete. A beszállást már nagyjából világosban értük el, és kb. 5 órakor kezdtük meg a mászást. Már az első kötélhossz ízelítőt adott abból, hogy milyen különleges ez az út. Csipkésre oldott, meredek falon másztunk fel, örömködve, hogy milyen szép. A csipkésre oldott formák az út hosszú szakaszait végigkísérik, főleg ennek köszönhető, hogy bár a fal jelentős része eső után nehezen szárad ki, mégis jól mászható marad. A harmadik kötélhosszban várt ránk az első nehézség, egy karos áthajlás formájában, azonban probléma nélkül átjutottunk rajta. Jöttek-mentek a hosszok, a felhősödés is egyre erősebb lett, és végül a 8. hossz vége felé kezdett rá az eső. Itt épp van egy beugró a falban, szárazon ki tudtuk bekkelni a záport, ami szerencsére nem tartott sokáig. Közben ránéztünk a radarképekre, úgy tűnt, ha még lesz is csapadék, nem lesz annyi, hogy komolyan akadályozzon minket. Így hát söpörtünk tovább, és a következő néhány kötélhosszon meg is kíméltek minket az esőfelhők. Aztán a 13. kötélhosszban újra megeredt, és egy szűk órán keresztül kisebb-nagyobb intenzitással áztatott minket és a falat. Itt már nem volt hova bújni, így hát másztunk tovább. Lassan elállt, és a 17-18-as hosszokat már égi áldás nélkül szaladtuk át szinkronban, a következő meredekebb falrészhez jutva. A front nedves része átvonult, ezután ugyan maradtak a felhők, de már nem áztunk többet. Cserébe a szél feltámadt, ami bár szépen szárította a falat, a lehűlő levegővel kombinálva a hőérzetet kényelmetlenül alacsonyra szabta. A fal felső részén egyszer-kétszer a hideg bele is ütött a kezembe. A mászás kárpótolt a kényelmetlenségekért, szebbnél szebb hosszok sorakoztak egymás után, combos (de rövid, egy-két mozdulatos) áthajlások, technikás táblák, csipkés wasserrillék váltották egymást, bevágásokkal, kéményekkel fűszerezve. Nemigen álltunk meg szusszanni, de egy (fél)kötélbogozó, átszedő session-t be kellett, hogy iktassunk. 14:30 körül értünk ki a 30. kötélhossz végén a vállra, ahonnan könnyű terepen lehet megközelíteni a headwall-t. Na, mi itt elég sokat bénáztunk, valahogy a valóságot nem tudtuk összeegyeztetni a falrajzzal, jó darabig keresgéltünk, mire megtaláltuk az átvezető utat. A 30. hosszból kiérve egy kissé lefelé vezető rámpán kell menni a végéig, majd balra fel egy kis nyeregbe, ahol egy nagy kőgomba található. Innen két verzió van tovább. Az egyik lehetőség (valószínűleg ez a legjobb választás, mi persze nem itt mentünk), hogy megy az ember egyenesen felfelé, követve a gerincet (meredeken felfelé, I-II-es terep) jó darabig, majd a vége felé annak jobb oldalában halad, és végül jobbra kanyarodik a headwall tövébe. A másik, hogy a kőgombától feljebb megyünk a második, talán legszélesebb párkányig, amin jobbra fordulva meg lehet kerülni a váll legmagasabb részét, és a váll nyugati oldalán III-as terepen balra fel lehet mászni arra részre, ahol a headwall-ba jobbra fordulás van. És ha a III-as felmászáshoz nem fűlik a fogunk, akkor innen a headwall felé egy IV-V-ös bevágásban is fel lehet mászni „toronyiránt”, mi végül ezen át (1-es friend-del biztosítva) keveredtünk a 32. kötélhossz kezdetéhez. A headwall is gyönyörű mászást tartogatott, a nehézségeket (amikből nem volt hiány), a már megszokott „izmos, de rövid” áthajlások, és meredek falmászások jelentették. A hideg miatt továbbra is a rohamtempót próbáltuk tartani, és végül kb. 18:00-kor értük el a kiszállást, ami nem várt ajándékkal kedveskedett, kisütött a nap. Falkönyvezés, örömködés után összeszedtük magunkat, és felcaplattunk a csúcsra (Breithorn, 2413m), majd irány lefelé. Meredek szintlépcsőkkel tarkított gerincet kell követni, ami egy-két helyen egészen trükkös lemászásokat állít akadályként, és a tájékozódás sem evidens. Többször tettük fel a „másszunk le direktben, vagy próbálkozzunk a sétálós, visszakanyarodó párkánnyal, ami valószínűleg jókora kerülő, vagy zsákutca?” kérdést. A Waidringer Nieder nevű nyeregbe érve aztán a jelzett turistaúton közelítettünk a Schmidt-Zabierow hüttéhez. Állítólag minden megmászónak ingyen sör jár, de nem tértünk be, a völgybe vezető ösvényt követtük. Egy lájtos, de végtelennek tűnő 1100-1200m-es ereszkedés vezetett a Loferer Hochtal parkolójához, ahonnan aszfalton folytattuk a kutyagolást, Lofer szélének érintése után nyugatnak fordulva az országúton a parkolónkig. 22:40-kor estünk be a kocsiba, és a fáradtság ellenére megindultunk hazafelé, majd kb. 1 óra vezetés után dőltünk ki végleg, és vágtuk be a szunyát egy elhagyott parkolóban.
Az Ende nie az az út, amit jó szívvel ajánlok, szép mászás, végig kifogástalan kőzet (végig!), tartalmas felmenet és lejövet, méretes csúcs, mi kell még? Az itt szereplő három út közül egyértelműen ez volt a legjobb mászás. A biztosítottság nem olyan baráti, mint a Kaffee und Kuchen-ben, de még ez is hozzátesz az élményhez. A könnyebb részeken ugyan ritkásabban vannak nittek (ennek ellenére saját cuccot talán csak kétszer tettünk be – 1-2-es friendek), de a nehezebbeknél, amellett, hogy sűrűbben vannak, pont ott vannak, ahol kell. Fejenként 3 l vízzel indultunk, az időjárás miatt ez bőven elég volt egészen az autóig. Két falrajzunk volt, az egyik az eredeti, ami pl. a bergsteigen.com-on is fent van, a másik a Panico kiadó Best of Genuss Band 1. kalauzából származott. Ez utóbbi sokkal részletesebb, mint az előbbi, és szerintem a számozás is reálisabb rajta, ezt használtuk. Megjegyzés a fokozathoz, hogy az eredetileg adott VI+-os nehézséget az út kiépítője (Adi Stocker) is felülvizsgálta, a nevével jegyzett Longlines kalauzban már VII- szerepel.
 
Pinzgawurm VIII- (VI+ A0), 45 kh, Birnhorn
 
Pár hét elteltével július végére még épp befért ez a projekt is. Addig elég szkeptikus voltam a realitását illetően, de az Ende nie mászás után már egész magabiztosan vágtunk neki. A szokásos délutáni kiutazás nem kecsegtetett sok jóval, Ausztriában szinte végig esett, a hegyek felhőkbe burkolóztak. Végül csak megállt eső, a parkolóba (kb. 900m-en) érve pedig a szokásos módon elmerengtünk az időjárás jelentéseken, amik nem voltak túl bíztatóak. De annyira rosszak se, hogy ne döntsünk a hajnali indulás mellett. Gyors alvás után 2:50 ébresztő, 3:10 indulás. Sötétség, sűrű köd, minden csupa víz. Fejlámpával se láttunk sokat, így picit túl is mentünk azon a kanyaron, ahol balra le kell térni a hómezős vízmosásba. Szerencsére hamar gyanús lett a dolog, és a térkép telefonos csekkolása ismét kisegített minket. A vízmosást keresztezve a látási viszonyok továbbra is botrányosak voltak, ezért csak sejteni próbáltuk, hogy merre tovább. De valahogy adta magát a terep (füves, köves, törpefenyős kaptató), talán „hivatalosan is” arra kellett menni, amerre terelt minket. Így meg is találtuk a standot, indulhat a mászás, kb. 4:30-kor szálltunk be. Az első három hosszban fejlámpával elég szenvedős volt megtalálni a helyes irányt, a nittek ritkásan, mászni sokfelé lehet, de végül kisebb tévelygések után mindig meg lett a folytatás. Közben pirkadt, de a köd miatt nehezen akart világosabb lenni. Az idő múlása persze ezt is megoldotta, és a hatodik-hetedik hossz környékén a ködből is kiértünk. Alattunk felhőtenger, fölöttünk felhőtenger. A csapadékot nem úsztuk meg, némi ködszitálás után egy kis eső is esegetett egyszer-kétszer, de nem volt vészes, és a reggeli időszak után teljesen abba is hagyta. A beszállás és a kiszállás közötti szintkülönbség kb. 1.300m, és a hegy tömege két részre bontható. Az alsó (az első 25 kötélhossz) dolomit, a felső mészkő. Na ez az alsó dolomitos rész ölég ronda, ami a kőzet minőségét illeti. Aprózódó, morzsálódó, törmelékes sziklafelületek mindenfelé, ráadásul (vagy inkább szerencsére) gyakran nem különösebben falszerű (karral kevesebbet, lábbal annál többet kell dolgozni), szóval az út első felének létjogosultságát kb. az adja, hogy így lehet megközelíteni a felső, mészköves részt. A falrajz a 25. hossznál azt írja, hogy meglehetősen alpin a kőzet. Igazából ez kiterjeszthető a 25-ig az összes hosszra, ráadásul a 25-ikre vonatkozóan elég eufemisztikus ez a jelzés, mert az konkrétan a fiókos szekrény kategória. Na de nem kívánságműsor, kitartóan gyűrtük le egymás után a hosszokat. A 26-iktól aztán már általában szép mászás várt ránk (a hegy itt teljesen más képet mutat, kompakt kőzet, a meredekség is rendben van), a kulcsrészek is itt voltak elhintve, főként rövid, de markáns áthajlások formájában. A VII+, VIII- környékére számozott kunsztokat A0-ért abszolváltuk (és a lépőszár is előkerült), a nittek erre mindegyiknél lehetőséget adtak. Közben az időjárás képe nem sokat változott, vagy felhőben voltunk, korlátozva a látótávolságot, vagy néha nyílt egy-egy felhőablak, amin keresztül leláttunk völgyre. Délután egyszer pár percre a nap is ránk sütött, és azonnal éreztük, hogy milyen szerencsénk van a felhőkkel; a délre néző falon napsütéses időben nagyon megszenvedtünk volna a hőséggel. A lendületünk kitartott, így kb. 18:10-kor elértük a kiszállást, majd letudva a csúcskönyvezést felmentünk a csúcsra (Birnhorn, 2.634m), az egy-két helyen technikás gerincet követve. Itt végre kiértünk a szürkeségből, látszott, hogy csak a déli fal takarózik a felhőkbe, a hegy többi oldala napsütésben fürdött. Végre szétnézhettünk, gyönyörködtünk a környezetben. A délkeleti oldalon lefelé vezető Hofersteigen kezdtük meg az ereszkedést, de hamar visszafordultunk, mert nem volt kedvünk a kitett, törmelékes lemászásokhoz, amiknek az alja ráadásul a ködtől nem látszott. Így a Kuchelnieder nevű nyergen keresztül jutottunk le a Passauer Hüttéhez kb. 2.050m-re (kényelmes ösvény a csúcstól a nyeregig, aztán könnyű klettersteig, majd törmelékmezők lankás hófoltokkal). Nem álltunk meg, caplattunk tovább, bár el tudtunk volna képzelni jobbat is, mint az innen a parkolóig vezető 1.150m szintkülönbség legyaloglása. Végül már bőven sötétben, kb. 22:00-kor értünk le, és a jó szokást megtartva autóztunk még egy-két órát az éjszakában hazafelé kidőlésig.
Infók, falrajz pl. itt található az útról: http://www.stadler-markus.de/alpinklettern/sonstige/routeninfos/beschreibung/pinzgawurm.html. Nem a szépsége, hanem a hossza miatt marad emlékezetes mászás. Az egy dolog, hogy 45 kötélhossz, de szinte mindegyik nagyon hosszú, 40-50m-es. A biztosítottság hasonló, mint az Ende nie-ben, a könnyű részeken ritkás a nitthelyzet, a nehezeken sűrűbb. Saját cucc elhelyezésére nem sok lehetőség van (főleg az alsó dolomitos részen), illetve bivakolási szándék nélkül talán nem is érdemes ezzel húzni az időt. Úgy emlékszem, egyetlen saját köztest sem tettünk be a mászás során. A 3l víz fejenként megint csak bőven elég volt, köszönhetően a tejfölös időnek.
 
 
Vidovics Zoltán
 
00Kaffee
 
01Kaffee
 
02Kaffee
 
03Kaffee
 
04Kaffee
 
05Kaffee
 
06Kaffee
 
07Ende
 
08Ende
 
09Ende
 
10Ende
 
11Ende 
 
12Ende
 
13Ende
 
14Ende 
 
15Ende
 
16Ende
 
17Ende
 
18Ende
 
19Ende
 
 20Pinzga
 
21Pinzga
 
22Pinzga
 
23Pinzga
 
24Pinzga
 
25Pinzga
 
26Pinzga
 
27Pinzga
 
28Pinzga
 
29Pinzga
 
30Pinzga
 
31Pinzga
 
32Pinzga
 
33Pinzga
 
34Pinzga
 
 
 
Vidovics Zoltán

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Number of Comments:

Archívum

1990

AKTUÁLIS TANFOLYAMOK

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Elõzõ Következõ
Lavinatanfolyam

Lavinatanfolyam

A MAHOE tanfolyamot hirdet lavinával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, hegymászóknak, barlangosoknak, síelőknek és mindenkinek, aki a havas hegyekben jár. Helye: Magas-Tátra, Poprádi-tavi ház.Ideje: 2018. február 10. – 12-ig (2...

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Bárhová indulsz túrázni a hazai hegyeken kívül, előbb-utóbb havas, firnes, jeges terepre kerülsz. Itt már nem elegendő az az ismeretanyag, amit az alapfokú tanfolyamon szereztél. Itt már ismerni kell a...

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő tanfolyam

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő ta…

Ez egy kemény hegyi tanfolyam. Ide csak azok jelentkezését várjuk, akik már az alapfokú tanfolyamot elvégezték, de célszerű, hogy már a tátrai téli tanfolyamon is túl legyenek. Az egyhetes tanfolyam...

Tavaszi bejárós alapfokú hegymászó tanfolyam

Tavaszi bejárós alapfokú hegymászó tanfo…

Itt kezdődik a hegymászó pályafutásod! Ez az első lépés, hogy önálló hegymászó legyél. Az itt megszerzett ismeretek nélkülözhetetlenek, ha a hegyek között szeretnél túrázni, legyen szó akár via ferrata-ról, magashegyi...

NAPTÁR

Kövess minket a Facebookon is