magyar-hegymaszo-oktatok-2

Monte Rosa, Grossglockner (Stüdl-grat)

Írta: 
Sose láttuk ilyennek Alagnát (1190m). Szombat délelőtt van, izzadunk a napon, csapadéknak semmi nyoma, embertömegek, sürgés-forgás. Az utóbbit persze csak a szemünk sarkából látjuk, mindenki egy távoli pontra mered: - Igen ott van! Most a miénk lesz, nem tud elfutni! Több, mint egy éve álmodoztunk róla, vadásztuk az információt, firkálgattuk a térképeket, nézegettük a tavalyi fényképeket...
Péntek este indultunk, Dávid, István, én. Dávid pár napja érkezett haza Korzikáról, Gyulát a Garda tónál szedtük össze másnap reggel, Bencét, pannonos Petit, Norbit vasárnapra vártuk. Megvan ez szervezve. Autót az utolsó pillanatban sikerült szerezni, a Szigeten még mindig nem tudtuk, hogy jutunk ki ennyien, és egyáltalán mennyi az az ennyien. De ott, ebben az olasz faluban ez már rég a feledés homályába merült, mint ahogy a fárasztó vezetés a záporesőben, kopott fék-pofákkal, és gumikkal, amolyan magyarosan. Nem is volt ez máskép a felvinni kívánt csomagokkal sem. Már akkor közröhejnek örvendett kis csapatunk, amikor műanyagbakancsban, Everest nadrágban, hátunkon 75L -es, mellünkön egy \"kisebb\" 30L zsákkal botorkáltunk a felvonó állomás felé. Szerencsére nem számoltak duplán a pénztárnál, így 33.000 Líráért megkaptuk a mágneskártyánkat, ami oda-vissza érvényes volt. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom támadt, ezen eszközhasználat etikusságát illetően, de visszagondolva a tavalyi nagy szi... -laj túránkra, mikor is az a bizonyos két végtag helyettesítette a felvonót, ehhez véletlenül sem hasonlítható időjárási körülmények között, érthető módon valahogy kitisztultak a lelki bugyrok is.
2-3 óra kellett a Punta Indren (3100m) eléréséig, kétszeri átszállással. (A középső lanovka elég vicces típusú: két személyes nyitott rendszerű. Direkt a nagy zsákos mászóknak lett tervezve, a beszállásra legalább adtunk V+ VI- -t, zsáktól függően, a kiszállásnál már nem volt gond, csak ki kellett esni belőle, a biztonsági korlátot ugyanis nem sikerült egyikünknek se maga elé húznia.) Keleti mászó blokk show-műsora után - spanyol lányok próbálkozása egy fotó erejéig, hátukon a mi zsákunkkal - biwak hely keresési csapatverseny volt a program. Kb. 800-1000m -rel odébb találtunk is egy víz, jég által megmunkált sík kőteraszt, (második sífelvonó középső tartóoszlopa alatt) amire le is sátraztunk. Itt szembesültem azzal a csekély ténnyel, hogy képes voltam fölcipelni a komplett két-hetes élelmiszerkészletemet, annak ellenére, hogy 2/3 időpontban át akartunk menni Saas-fee -be, a Lenzspitze alá. Így sikerült a pihenő időmet a \"felesleges\" meggy-sör pusztítással - ez a \"völgy ajándék\" szokott lenni sikeres faluba érés után - és depó csinálással töltenem.
Másnap az \"alaptáborba\" való felmenet volt a napi feladat, ki egyszer (Dávid), ki kétszer fordulva (Gyula, István, én), zsáktól és önbizalomtól függően. Meg kell említenem még a második etap (kaja zsák) felvitelét: Egy csodálatos firn-fal(~50 fok, 150-200m) megy neki a Gnifetti ház vonalában lévő nyeregnek. Ezen mászni még délután is gyönyörű, bár sem a jégszerszám, sem a hágóvas nem nagyon tartott az olvadt jégen. Egyébként nehéz zsákkal nem nagyon ajánlom a mellette levő klettersteig -utat, annyival nem ér hamarabb fel az egyszeri rosszul akklimatizálódott magyar, mint körben a normálúton. Bencémék is megérkeztek, kiderült, hogy neki (Bence) is depóznia kellett. Este együtt volt a csapat a Mantova és a Gnifetti ház közötti táborhelyen, vízvételi lehetőséget is sikerült találni: a Mantova ház kútjából.(Nagyon közel volt a táborhelyünkhöz a természetes vízgyűjtőjük, ami a nap által olvasztott gleccservizet próbálta egy műanyag-hordóba terelni, miattunk kisebb sikerrel.) Utólagos bocsánat, de otthon valamiért kis költségvetésű tervek készültek.
Elérkezett az első mászó (túra) nap. Cél a legközelebbi 4000 -es :Vincent Piramis (4215m). Kelés 6 -kor, indulás 7 -kor, azért nem olyan könnyű a fagyott cipőfűzőt megkötni. Tea, 3 csoki, kötél, foto-apaarát bekerül a zsákba.. Pár óra múlva a kabát és a fényképezőgép váltják egymást. Az út konstans gleccser kirándulás hóhidakon, mély nyomokban, néha meredekebb emelkedőkön. A Vincent nyeregben (4000m) mindnyájan ki vagyunk, keressük az utolsó oxigén részecskéket, és kacsintunk a csúcs felé. Már csak egy \"kis\" emelkedő és fent vagyunk végre. \"Na ezt kellett volna tavaly elérnünk\" - fogalmazódott meg bennem az első keserű gondolat, aztán átadtam magam a látvány élvezetének. Alattunk 600m -rel a táborhelyünk, a két ház, kígyózó emberek, háttérben a Grand Paradiso, a 3 évvel ezelötti kellemes élményeivel, jobbra tőle a nagy fehér hegy, az alpesi 3 -as csúcsrajárók utolsó célpontja, hátunk mögött az egész Monte Rosa csoport, a maga összes csúcsával. Ennyi, aztán leültem, és Istvánnal együtt megjött a hányinger is. Le kellett mennem, a többieket megvártam a nyeregben, ajánlottam nekik a Balmenhornt (4167m), de kiderült, hogy ők is inkább lemennének, így visszamentünk a táborba. \"Hatalmas smack hegyek\", - az utóbbi túrákon már szállóigévé vált - pihenés (értsd: döglés a privát kövön, mindenkinek volt egy saját nagy köve, amin... , hagyjuk), tervek megbeszélése, havasi csókák, pintyek, emberi, állati szükségletek.
Önbizalommal telve megegyezünk a hajnali 4 órai kelésben, senki sem gondolta komolyan, csak az órám. Nincs mese, hímneműek vagyunk, roppant büszkék. Kibújok a sátorból, hogy elintézzek egy s mást, megpróbálom lehúzni a sliccem, á hagyjuk majd beülőben, úgy sokkal nagyobb kihívás... A nap már a Lisskamm nyeregben(~4200m) ér utol, gyötrelmes és unalmas út vezet odáig. Fényképezzük a híres északi falat - otthon még ez is cél volt, aztán lemondtunk róla (?) - , itt van elöttünk a Matterhorn is, mellette a Weisshorn, 2 évvel ezelötti próbálkozásunk színhelye (5 napot ültünk szó szerint a sátorban, a viharban, az asszonnyal, mire rájöttünk, hogy esetleg le kéne menni.) Tanakodunk, hogy mi legyen, Gyuláék kötik az ebet a Signal kuppéhoz (4554m), gyengének érzem magam, Dávidnak a folyton leeső kötözős hágóvasa miatt a Ludwigshöhe(4341m) marad. Elindulunk a Signal felé, végig a Parrotspitze bal oldalán, azt hittem sose érünk fel a Signal nyeregbe. Hótaposás, vezetős partik miatti félreállás. Aztán az utolsó 100m szint, meredekebb vékony, párkányszerűen kitaposott ösvény, és a csúcs. Látni a híres Signal-Crest -et (IV, 1000m, 6-7h), - természetesen az első tervezett célunk volt - Alagna völgyet, Pó-síkságot, mindent, de folyton belegondolok, hogy olyan messze eljöttünk, és még le is kell menni, hiába, mindig a táborban van csúcsérzés, így van ez rendjén - nálam.
Tudtuk, hogy csütörtökön jön a rossz idő, a többiek emiatt is + véges szabadságuk miatt is hazamennek, mi (Bence,István,én) maradunk. A mantova ház felé nézve észleljük, hogy a lengyelek is levonulnak az alattunk lévő táborhelyről, kezdek szorongani, nézegetem az égboltot. Bencém el kezd építkezni a sátra körül. Kőfalat emel, szögel, 7-8 -as kötélgyűrűkkel feszíti ki a sátrát. Mi is erősítjük a sajátunkét. Hajnali 2 -kor már senkit nem kell ébreszteni, ehhez képest egy háború gyenge akciófilmmé degradálódna. Ilyen fény és hang effekteket csak az élet tud produkálni. Egy ideig még hallgatjuk a Dolby-Digital világot, aztán utasítom Isti papát, hogy esetleg öltözzünk föl, nem tudom mit bír ez a VauDe. (reklám helye). Ő először mosolyog, aztán rájön, hogy komolyan beszélek, és végül hamarabb kapja magára a göncét mint én. Reggel szélcsend, és hó. Én alszok a sátor északi felén. Innentől kezdve szinte minden reggeli program Péter kiásása.
A további 4-5 nap eseményei között volt egy Punta Giordani (4046m) próbálkozás, egy túra a Vincent nyeregig, és töménytelen kártyázás a Mantova házban. Kifigyeltük, hogy jobban megéri 1L vörösbort venni, mint 9dl sört. Akkor nem néz ki senki, jól is érzed magad 3400m -en, és még fűtenek is kintről - bentről. Bár az x. -ik napon, amikor már unalmunkban grappát kértünk, hallottam a hátam mögött az \"ungeria,ungeria\" felkiáltást, valamelyik vendég biztos a nemzetiségünk felől érdeklodött, nyilván furcsállották, hogy előző este a hóviharban se a Gnifetti, se a lefelé menő út nem tartozott a uticélunk halmazába.
Aztán végre eljött a \"jó idő\". Igaz aznap szinte senki nem mozgott a hegyen, de hát a csapadék nem esik, a szél is csak annyira fúj, hogy ép hogy el nem visz minket. Ilyen időben természetes, hogy az ember három darab 4000-est akar meghódítani. Szép sorban el is esik a Corno Nero, Ludwigsöhe, Balmenhorn. Az elsővel kapcsolatban csak annyi, hogy a legszebb normál úttal rendelkezik, 50 fokos jég a csúcsig, felszólóztunk, aztán láttuk, hogy a tetején van ereszkedő stand, persze nem vittünk kötelet. Lent a nyeregben viszont bekötözködtünk a Ludwigsöhére, mert láttuk, hogy újhó fedi a bergschrundot. Lent a Balmenhornon meg ismerős szavakat hallottunk, aztán megjelent a gazdája is. Szóval nem gondoltuk , hogy 1000km arrébb a magyar határtól, a jóisten háta mögött még \"ekkora arcokba\" botlunk. Le is kellett fotóznom...
Másnap alább hagyott a szél, a Parrotspitze(4432m) volt soron. A kalauz szerint a normálútnál sokkal szebb az északi gerinc, igaza volt. Természetesen azt választottuk oda-vissza útnak, hogy kétszer is átélhessük a kötéltáncszerű élményt az igen éles, kitett hó-gerincen. Sajnos a sok újhó miatt néha a lábunk alatt meg is roggyant a hófal, itt-ott sikerült is megcsúszni. Szerencsére még mindig nem volt forgalom a környéken.
A folyamatos rossz időt megunva, és a Lysskamot hátrahagyva 11 nap után lementünk a hegyről. Sokat tanakodtunk a következő célpontot illetően, hivatalosan a Lenzspitze északi fala jött volna, de úgy gondoltuk, hogy a szomszédos völgyben sincs jobb idő, ezért valami távoli célpont után néztünk. Régi vágyam volt a Glockner (3798m) stüdl-grátja, a többieknek is tetszett az ötlet, és kellően messze volt, István meg amúgyse járt a csúcson. Mindezt persze az alagnai kempingben bírtuk megbeszélni, pár korsó kivégzése után, hiába ilyenkor születnek a nagy tervek.
Estére meg is érkeztünk a kalsi parkolóba (Garda tavi fürdőzés után). Következő nap délelőttjén fel is \"bútorozunk\" egy éjszaka erejéig a Stüdl házba, direkt mértem a menet időt, kereken 100 percünk ment rá silány kis életünkből. Szokott hajnali 4 órai kelés, 6 -kor már a beszállásnál keresgéljük a törmelékbányában az utat, szerencsénkre - később bosszúságunkra - egyre többen érnek utol, így az útkeresés problémája végig megoldódott. Kicsit furcsa az elején a műanyagbakancsban reibungot mászni, de a végére már kezdek megbízni a lépéseimben is. A kőzet az alján nagyon trágya, valami láthatatlan anyag kötheti össze a köveket, a teteje felé viszont, egyre kompaktabb, és persze egyre kitettebb. Többször előfordult, hogy a kötélvezetés miatt a falban kellett standolni, ami nagy falnál nem gond, de itt a gerinc ellenére nagyon sok a kémény, és a bevágás, hírtelen jönnek ezek a reibungos kitett szakaszok. A nehézség általában I - II -es néhol megszakítva IV -es betétekkel, ha a tetején lévő fix kötél nem lenne, akár még V -is lehetne, az egyébként kalauz szerinti III -as út. Hosszúnak viszont elég hosszú. Kora délután értünk a csúcsra, a normál utat szokatlanul száraznak találtuk, a híres scharte is megszűnt létezni, helyette most sziklán kellett átmenni. A lenti hókuloárban nem kötünk hágóvasat, így gyorsabb, és a vezetős partik is félreállnak, először végre nem nekünk kell ezt megtenni. Az Erzherzog Johann ház valóban le van amortizálódva, még az ÖAV újságban lehetett olvasni, hogy gyűjtenek a felújítására. Aznap este érünk vissza a parkolóba. Jó kis szint után nem nehéz az alvás. Másnap indulás haza, kellően kielégültünk a hegyektől ebben a 15 napban. A magyar határ után Somló hegy nevezetességeinek a megtekintése. Meglepetésünkre pont a Varga pincét találtuk telibe, emigyen vihettem hazáig a két delikvenst, akik a fotón is jól láthatóan elég szűkreszabott látásmóddal rendelkeztek a kellemesen száraz somlói furmint kóstolgatása után.
A tavalyi Stolembergi (3200m) legmagasabb pont után úgy érzem az idei kirándulás mérföldekkel jobban sikerült, köszönhető kizárólag az időjárásnak és nekünk, akik ezt június elejére szervezték. Most már tudom mit kellett volna tennünk tavaly nyáron...

Rumcájsz
Berhidai Péter

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tovább a kategóriában: « Észak (Norvégia) Elbrusz »
Number of Comments:

Archívum

1990

AKTUÁLIS TANFOLYAMOK

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Elõzõ Következõ
Lavinaismereti tanfolyam

Lavinaismereti tanfolyam

A MAHOE tanfolyamot hirdet lavinával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, hegymászóknak, barlangosoknak, síelőknek és mindenkinek, aki a havas hegyekben jár. Helye: Magas-Tátra, Poprádi-tavi ház.Ideje: 2020. február 22. – 24-ig (2...

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Sajnos a helyek elfogytak. Nem tudunk több jelentkezőt elfogadni! Bárhová indulsz túrázni a hazai hegyeken kívül, előbb-utóbb havas, firnes, jeges terepre kerülsz. Itt már nem elegendő az az ismeretanyag, amit az...

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő tanfolyam

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő ta…

Ez egy kemény hegyi tanfolyam. Ide csak azok jelentkezését várjuk, akik már az alapfokú tanfolyamot elvégezték és már a tátrai téli tanfolyamon is túl vannak. Az egyhetes tanfolyam a svájci Fornó...

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tanfolyam

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tan…

Figyelem, pótjelentkezési lehetőség! A járványhelyzet miatt késve indul a tavaszi tanfolyam. Vannak, akiknek nem jó a megváltozott időpont, ezért felszabadultak helyek. Lehetőség van még a jelentkezésre. Pontos részletekért keress minket. Itt kezdődik a...

NAPTÁR

Kövess minket a Facebookon is