magyar-hegymaszo-oktatok-2

Lyskamm (4527m), 2006 augusztus

Írta: 
A Monte Rosa az Alpok második legmagasabb csoportja, az olasz-svájci határon. Itt több négyezres csúcs található viszonylag kis területen; mi a Lyskammot (4527m) tuztük ki elsodleges célnak, szép gerincútja miatt. Persze azért bíztunk abban, hogy az Alpok második legmagasabb csúcsára is sikerül felmennünk (4634m, hivatalos nevén Dufourspitze, de egyszerubben csak Monte Rosának hívják). Délrol, Olaszország felol közelítettük meg a hegyet. Az odaút 16 órába telt, Ausztrián és Észak-Olaszországon keresztül. Öten utaztunk egy Ford Focus kombiban, plusz a sok csomag. Szombat délre értünk az út végére, a Staffal-ban lévo parkolóba.
Több felvonó is van itt, a legfelsovel 3200 m-ig is fel lehet menni. Mi csak a legalsóval mentünk fel, 1800-ról 2300-ig. Az akklimatizáció miatt nem akarunk túl gyorsan haladni. Utána még 2700-ig mentünk gyalog, ahol egy kis tó mellett letáboroztunk; aznap többre nem futotta. Ez már az alpesi legelok vidéke: zöld növényzet, rengeteg virág, de már vékony talaj, sok kovel.
Ezen a vidéken mormoták és koszáli kecskék élnek, utóbbiakból néhány jól megtermett példányt láttunk.
Sátorbontás után én még felmentem 3000 m-ig, egy kis akklimatizációra. Itt egy bukkanó után hirtelen elotárult egy gleccsernyelv (Indren gl.), és egy-egy havas csúcsrészlet. A táborhelynél, ebben a magasságban még megengedhettem magamnak, hogy a szabad ég alatt aludjak.
Második nap ezer méterrel nyomultunk magasabbra (2700-ról 3700-ra). Az alpesi legeloket hatalmas kotengerek váltották fel. Elmentünk két menedékház mellett (Mantova, Gnifetti), és elértük a gleccser alját.
A gleccseren sátraztunk 3700 méteren. Itt már nincs folyóvíz, csak olvasztással lehet vizet nyerni, ami elég idoigényes folyamat. A magasság miatt pedig ajánlatos sok vizet fogyasztani. Eloször meglepodtünk, hogy itt fent sokkal nagyobb a forgalom, mint lent. Ez azért van, mert a legtöbben felvonóval jönnek fel. Szinte mindenki házban alszik, rajtunk kívül csak egy sátor volt az egész környéken.
Harmadik nap tovább haladtunk a gleccseren, 4000 m-ig. Itt már igazi gleccser volt, helyenként hatalmas nyílt hasadékokkal. Ezek a hasadékok több méter szélesek is lehetnek, és gyakran vékony hóréteg takarja el oket. Ez könnyen beszakad az ember alatt, ezért kell a kijárt utat követni, és összekötözködve közlekedni.
A 4000 méteren lévo táborhelyünkön végül három éjszakát töltöttünk. Itt gyakran szeles az ido, ezért a sátrakat kicsit beástuk a hóba, és kis hófallal vettük körül. Mi hárman elég szukösen fértünk a sátrunkban, alváshoz se volt sok helyünk, de fozéshez meg evéshez végképp kevés.
Negydik nap reggel felhos, szeles ido volt, meg nem volt mindenki csúcsformában, úgyhogy csak egy könnyebb csúcsra \'futottunk\' fel (Piramide Vincent, 4215m). A \'vánszorogtunk\' találóbb szó, mert a magasság éreztette hatását, és csak lassan haladtunk. Pedig most már a nehéz zsákokat sem kellett cipelni. Utána felmentünk a Ballmenhorn bivakházhoz is, majd az egész délután pihenéssel telt.
Szerdán gyönyöru tiszta idore ébredtünk, mindeki jól volt, úgyhogy nekivágtunk a Lyskammnak. A gericrol jó kilátás nyílt a közeli csúcsokra (Parrot Spitze, Ludwigshöhe, Corno Nero). A szép idot kihasználva többször is fordult a Margherita házhoz (ez Európa legmagasabban lévo menedékháza, 4554m).
A fogerincrol nyílt eloször kilátásunk észak felé. Végeláthatatlan felhofödte völgyeket, és kimagasló hegyvonulatokat és csúcsokat láttunk (talán ez itt a a Wallisi Dóm).
A fogerinc egy keskeny hóélben kúszik fel a Lyskammra. Ide kevesebben jönnek, de azért volt nyom. A kilátás gyönyöru volt. A gerinc nagyon keskeny és kitett, mindkét oldalon egyre meredekebb hólejtok tunnek a mélybe. A gerincen a jó ido ellenére is eros szél fújt.
A gerincen is összekötözve mentünk, de nem lett volna kellemes, ha valaki kicsúszik. Volt útközben egy néhány méteres sziklagerinc, itt azért biztosítottunk (jégcsákányról).
Az utolsó méterek már sziklán vezettek a csúcshoz, de könnyu terepen.
Ugyanarra mentünk le, csak sokkal gyorsabban haladtunk. Elottünk a gerinc nagy része, mögötte az ismeros négyezresek. Az egész túra nyolc órát tartott (ebbol 2,5 óra volt lefelé), és nagyon kimeríto volt. A gerincen, a csúcs alatt teljesen véletlenül összefutottunk ismerosökkel: két sráccal, akikkel januárban együtt voltunk a Radnaiban.
Másnapra elromlott az ido: egész éjjel havazott, és reggel sem akart elállni. Még az elotérben hagyott bakancsunkba is jutott hó. Végül úgy döntöttünk, hogy nincs miért várni egy napot, inkább lemegyünk. Sajnos így nem volt alkalmunk a Monte Rosát megnézni... Összepakoltunk, de a nagy szélben a sátorbontás nem is olyan egyszeru.
Lejebb már néha sütött a nap is, de a szél továbbra is nagyon eros volt. Persze lefelé sokkal gyorsabban haladtunk, mint felfelé. A völgyben szemmel láthatóan jobb ido volt.
A Mantova házban jól esett egy kis piheno, futött helyen. Itt elraktuk a \'havas\' cuccokat: kötelet, beüloket, hágóvasakat, jégcsákányokat.
Délután már az elso napi táborhelyünknél jártunk, ahol ismét találkoztunk a kecskékkel. Most a felvonó részt is gyalog tettük meg, de estére így is leértünk a parkolóhoz. Nem kevesebb mint 2200 méter szintet ereszkedtünk egy nap alatt, teljes menetfelszerelésben!
A visszaútba belefért egy kis kitéro a tengerpartig, hogy ott regenerálódjunk kicsit. Méghozzá nem is akármilyen helyen, hanem Monte Carlóban! Így volt, hogy épségben megjártuk a hegyet, fent voltunk a Lyskammon, telejesítettük a tervet. Sajnos a Monte Rosára nem maradt idonk felmenni (vagy legalább megpróbálni), de így is nagy szerencsénk volt: pont amikor már megszoktuk a magasságot, akkor volt egyetlen gyönyöru tiszta nap. Így utólag sajnálom, hogy nem volt több idonk fenn bóklászni, több csúcsra felmenni, de míg ott voltam, azért kívánkoztam lefelé. Félelmetesen szép látványban volt részem, és ismét szereztem egy kis magashegyi tapasztalatot.

(páfrány)
Rotaru Ádám

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Rotaru Ádám

Number of Comments:

Archívum

1990

AKTUÁLIS TANFOLYAMOK

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Elõzõ Következõ
Lavinaismereti tanfolyam

Lavinaismereti tanfolyam

A MAHOE tanfolyamot hirdet lavinával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, hegymászóknak, barlangosoknak, síelőknek és mindenkinek, aki a havas hegyekben jár. Helye: Magas-Tátra, Poprádi-tavi ház.Ideje: 2020. február 22. – 24-ig (2...

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Sajnos a helyek elfogytak. Nem tudunk több jelentkezőt elfogadni! Bárhová indulsz túrázni a hazai hegyeken kívül, előbb-utóbb havas, firnes, jeges terepre kerülsz. Itt már nem elegendő az az ismeretanyag, amit az...

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő tanfolyam

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő ta…

Ez egy kemény hegyi tanfolyam. Ide csak azok jelentkezését várjuk, akik már az alapfokú tanfolyamot elvégezték és már a tátrai téli tanfolyamon is túl vannak. Az egyhetes tanfolyam a svájci Fornó...

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tanfolyam

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tan…

Figyelem, pótjelentkezési lehetőség! A járványhelyzet miatt késve indul a tavaszi tanfolyam. Vannak, akiknek nem jó a megváltozott időpont, ezért felszabadultak helyek. Lehetőség van még a jelentkezésre. Pontos részletekért keress minket. Itt kezdődik a...

NAPTÁR

Kövess minket a Facebookon is