magyar-hegymaszo-oktatok-2

Radnai-havasok, avagy csillagtúra az „Asztalról”

Írta: 

Hosszas kupaktanácskozás után, hogy a Wildspitze, a Fogaras, vagy a Retyezát legyen a március 15-i hétvégi úticélunk, egy last minute ötlettől vezérelve a Radnai-havasokra esett a választás. Mint később kiderült, jól döntöttünk, hiszen az M3-as pálya ha nem is 130kmh-val, de végig járható volt, és a hegyek közti időjárás is kedveskedett nekünk.

Népes kis csapatunk péntek este érte el Borsafüreden a Medve Panziót, bár az utolsó méterekért derekasan megküzdöttünk, még a hólánc is előkerült. Elfoglaltuk a szállást, és a HáziNéni welcome-pálinkájától felfűtötten gyorsan ki is találtuk, hogy másnap a Gargaló 2159m magas csúcsát hódítjuk meg. Mivel bizonytalanok voltunk a lentebbi területek hómennyiségében és minőségében, ezért reggel elautóztunk a Prislop hágóba (1416m). Innen hóbiztos terepen indultunk útnak. Az Asztal rétig nem sok szintet nyertünk, onnan viszont végre értelmet nyert a sarokemelő. 12 fős csapatunk szétvált a „térképesek” és a „gps-esek” táboraira, s végül hatan: Árpi, Bálint, Máté, Patrik, Ádám és jómagam értük el a csúcsot. Gyors örvendezés, csúcsfotó, csúcs-csoki, aztán csatolás, és irány a csodaszép porhóban lefelé. A csúszás fantasztikus volt, a hó kiváló, a nap szikrázóan sütött, de sajnos mindez csak pár percig tartott, hiszen utána át kellett vergődnünk újra a réten és az erdőn, csak a hágó előtt volt még egy rövidke csúszás.

Vasárnapra ugyancsak a Gargalót szemeltük ki, ám ezúttal teljesen más útvonalon, a keleti oldalról. Előző nap a többiek a sípályán csúsztak le, így már biztosak lehettünk benne, hogy járható. Reggel a jól összekovácsolódott hatosunk elindult hát felfelé a sípálya szélén. Az Asztal rétre érve belőttük a föl-le útirányt, s máris folytattuk a nyomtaposást, közben egy izgalmas patakátkeléssel fűszerezve a dimbes-dombos baktatást. Végül a csúcsig nem jutottunk el, mert fentebb nem volt túl biztató a terep, ezért a gerinc elején a lecsúszást választottuk. Bálint és Máté próbálkozott kicsit feljebb jutni, ám ők is visszafordulásra kényszerültek, ráadásul Bálintnak megbokrosodott a léce, amit Máté hozott vissza a szökésből :) A csúszás öröme ismét kárpótolt a felfelé caplatásért, bár nekem az előző napi verzió jobban sikerült. Összetalálkoztunk az Iza-Krisztián-Tamás trióval, akik a Gargaló másik oldaláról jöttek épp le. A sípálya tetején pihentünk, bohóckodtunk kicsit, és figyeltük, ahogy a két ifjú titán (Bálint és Máté) készülődik a sűrű fenyvesben való merész lemenetelre. Ahogy a fejkamerás felvételen, és Bálint egyenletes hóborítottságán láthattuk, igazi küzdelem árán jutottak le, a fenyves sűrűbbnek bizonyult a vártnál. De az élmény miatt megérte :) A pálya alsó részén kissé hiányos volt már a hótakaró, ezért nagyon figyelnem kellett a köves részekre, rendesen elfáradtam.

Úgy láttam, nem csak én fáradok, ugyanis az esti tanácskozásban csak Patrik lobbizott lelkesen a Nagy-Pietrosz csúcsmászásért, ami 2303m-es magasságával a Radnai-havasok és a Keleti-Kárpátok legmagasabb hegycsúcsa (1940–1945 között Horthy-csúcs néven az akkori Magyarország legmagasabb pontja). Azt mindannyian elismertük, hogy jó volna megmászni, ám túl hosszú a „kalauzidő”, s nem éreztük magunkban a jedi erőt. Így Patrik is visszaavanzsálódott „dombmászóvá”. Szerintem nem bánta meg. Hétfőn a Lóhavasi-vízesés felé indultunk, onnan tovább a már jól ismert Asztalra, s a Lóhavasi-csúcs / Gonosz-kő irányába fordultunk. Felgyalogoltunk a gerincre, majd ott kinéztünk egy ígéretes, kb. 40 fok meredekségű álom-porhavas lejtőt. Visszanézve észrevettünk egy távoli alakot. Iza sietett utánunk egyedül. Ádám, Patrik és Árpi biztatta, mutatta neki az utat, s ennek (is) köszönhetően villámgyorsan felért hozzánk. A gerincen iszonyú szél fújt, én olyan kicsire húztam össze magam, amennyire csak bírtam, de így sem voltam elég áramvonalas :) A kiszemelt hólejtő előtt kicsit lemaradtunk Ádámmal, lejjebb ereszkedtünk pár métert a gerincről – ahol már nem tombolt a szél, s figyeltük, ahogy a többiek fent az elemekkel dacolva lobogtatják a fókáikat a szélben. Végre felcsatoltak, s Bálint vállalta (vagy kiharcolta?) az úttörő nemes szerepét. Az első pár méteren firnen csúszott, de aztán következett a jutalom-porhó. Szépen girlandozott lefelé, Iza utána. Máté a deszkával nem sokat bíbelődött a kanyargózással, szinte nyílegyenesen suhant. Patrik és Árpi is elindult. Készítettünk pár fényképet, aztán mi is nekivágtunk. Elképesztő, izgalmas, gyönyörű volt! Nem jutottam szóhoz, egyszerűen nem tudtam megfogalmazni ezt a katarzist :) Vissza-vissza néztünk, ámultunk, csodáltuk a tájat és büszkén fotóztuk az egyenletesen kígyózó nyomokat, amiket magunk után hagytunk. A többiek ugyanott csúsztak le, amerre felfelé jöttünk, de mi Ádámmal még kicsit sziesztáztunk a napsütésben, fényképezgettünk, örültünk a szép túrának, s végül a sípálya kényelmét választottuk az erdei terep helyett.

Este aztán valahogy kiderült, hogy a házban lehet vásárolni a welcomedrink pálinkából, s a mics-sütögetés közben rejtélyes Sprite-os palackok kezdtek kézről kézre vándorolni, mellyel a hangulat egyenes arányosan, vagy talán exponenciálisan emelkedni kezdett :) A jókedv hajnalig kitartott, megkoronázván a három szép túrát, és a sítúra szezont. Jöjj hát el Tavasz!

A túra képei itt

Tangl Eszter

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Number of Comments:

Archívum

1990

AKTUÁLIS TANFOLYAMOK

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Elõzõ Következõ
Lavinaismereti tanfolyam

Lavinaismereti tanfolyam

A MAHOE tanfolyamot hirdet lavinával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, hegymászóknak, barlangosoknak, síelőknek és mindenkinek, aki a havas hegyekben jár. Helye: Magas-Tátra, Poprádi-tavi ház.Ideje: 2020. február 22. – 24-ig (2...

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Sajnos a helyek elfogytak. Nem tudunk több jelentkezőt elfogadni! Bárhová indulsz túrázni a hazai hegyeken kívül, előbb-utóbb havas, firnes, jeges terepre kerülsz. Itt már nem elegendő az az ismeretanyag, amit az...

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő tanfolyam

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő ta…

Ez egy kemény hegyi tanfolyam. Ide csak azok jelentkezését várjuk, akik már az alapfokú tanfolyamot elvégezték és már a tátrai téli tanfolyamon is túl vannak. Az egyhetes tanfolyam a svájci Fornó...

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tanfolyam

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tan…

Figyelem, pótjelentkezési lehetőség! A járványhelyzet miatt késve indul a tavaszi tanfolyam. Vannak, akiknek nem jó a megváltozott időpont, ezért felszabadultak helyek. Lehetőség van még a jelentkezésre. Pontos részletekért keress minket. Itt kezdődik a...

NAPTÁR

Kövess minket a Facebookon is