magyar-hegymaszo-oktatok-2

Grazer Berglandi túra

Írta: 
A tavaly tavaszi szép emlékeken fellelkesülve néhányan elhatároztuk, hogy az első májusi hosszú hétvégét ismét Grazer Bergland napsütötte szikláin töltenénk. Szerencsére hamar kiszivárgott a tervünk, így végül egy nagy magyar sátortáborrá változott a fohnleiteni camping, a tulajdonos Waidacher család legnagyobb örömére (tavaly május elején mindössze három-négy sátor árválkodott itt). Első nap kissé megtréfált minket az elkésett szeszélyes árpilisi időjárás, egy kiadós esővel terelte vissza a csapatot a parkolóban várakozó autókhoz. Az ügyesebbek – gyorsabbak így is teljesítették az aznapra kitűzött utat, a ráérősebbek viszont egy kalandos ereszkedéssel gazdagították az élménybeszámolók (és a sáros kötelek) sorát. Ezután már elkerülték az esőfelhők a Rote Wand, Rötelstein, Ratengrat és Kugelstein környékét, így mindenki szabadon hódíthatta a szebbnél szebb utakat, kedvére túrázhatott, s kitartó (egyesek szerint csupán húsz percnyi…) gyaloglással még az óriási sárkánybarlangot is megcsodálhatta. A jó hangulat mellett szép mászóeredmények is születtek, melyek remélhetőleg meghozzák a többiek kedvét az immáron hagyománnyá váló tavaszi „grazerberglandi-hétvégére”.

2008. május 01.

Rote Wand
Hühnerleiter V: Baranyi Éva – Jánosi Zoltán
Röhrlsalad V+ (1-5 kh. + ereszkedés ): Némethy Zsolt – Tangl Eszter,
 Szabó Éva – Szepesvári Tibor – Veszprémi János

Rötelstein
Nasenführe
 1 kh.: Éles Dávid – Gádoros Patrik
 Die Glorreichen Sieben VII-: Csillik Dávid János – Vidovics Zoltán
 Eldorado VI+: Huszár Judit – Huszár Gyula
Elfengarten V+: Kollár Krisztina – Véber Miklós

 2008. május 02.

Rote Wand
Waschrumpel V+/VI-: Némethy Zsolt – Tangl Eszter, Szepesvári Tibor – Veszprémi János, Baranyi Éva – Jánosi Zoltán Thymian Pfeiler VI: Szilágyi Lenke – Vörös László
Biotox VI-: Szilágyi Lenke – Vörös László

Rötelstein
Eldorado VI+: Éles Dávid – Gádoros Patrik, Győri Attila – Mészáros Adrienn
UFO VI+: Csillik Dávid János – Véber Miklós – Vidovics Zoltán
 Michelangelo VI-: Csillik Dávid János – Véber Miklós – Vidovics Zoltán
Mufflkante VI+: Huszár Judit – Huszár Gyula
Elfengarten V+: Huszár Judit – Huszár Gyula
Postlerweg III-: Kollár Krisztina – Szabó Éva

2008. május 03.

 Rote Wand
Hühnerleiter V: Kollár Krisztina – Szabó Éva
 Röhrlsalad V+: Éles Dávid – Gádoros Patrik, Szepesvári Tibor – Veszprémi János
 Weg der Alten Männer VII-: Csillik Dávid János – Véber Miklós – Vidovics Zoltán
Weg der Schönen Männer VI: Csillik Dávid János – Véber Miklós – Vidovics Zoltán

Rötelstein
Elfengarten V+: Baranyi Éva – Jánosi Zoltán
Sportmuffelweg V: Baranyi Éva – Jánosi Zoltán, Némethy Zsolt – Tangl Eszter
Eldorado VI+: Szilágyi Lenke – Vörös László
Winnetouweg var. V+: Győri Attila – Mészáros Adrienn
 Ratengrat Wigl-Wogl V-: Szilágyi Lenke – Vörös László, Némethy Zsolt – Tangl Eszter

2008. május 04.
 
Rote Wand
Waschrumpel V+: Éles Dávid – Gádoros Patrik
Rötelstein Mufflkante VI+: Véber Miklós – Vidovics Zoltán
 Alte Südwest: Kollár Krisztina – Szabó Éva
Kugelstein Nix für Hampler V: Baranyi Éva – Jánosi Zoltán, Szilágyi Lenke – Vörös László
Huszár Judit

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Number of Comments:

Archívum

1990

AKTUÁLIS TANFOLYAMOK

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Elõzõ Következõ
Lavinaismereti tanfolyam

Lavinaismereti tanfolyam

A MAHOE tanfolyamot hirdet lavinával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, hegymászóknak, barlangosoknak, síelőknek és mindenkinek, aki a havas hegyekben jár. Helye: Magas-Tátra, Poprádi-tavi ház.Ideje: 2021. március 13 – március 15-ig...

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Figyelem! A program megrendezése az aktuális vírushelyzettől függ. Elmaradás esetén a befizetett előleget teljes egészében visszafizetjük. Bárhová indulsz túrázni a hazai hegyeken kívül, előbb-utóbb havas, firnes, jeges terepre kerülsz. Itt már...

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő tanfolyam

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő ta…

Figyelem! Ez a tanfolyam idén, a vírushelyzet miatt elmarad! Ez egy kemény hegyi tanfolyam. Ide csak azok jelentkezését várjuk, akik már az alapfokú tanfolyamot elvégezték és már a tátrai téli tanfolyamon is...

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tanfolyam

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tan…

Figyelem! A program megrendezése az aktuális vírushelyzettől függ. Lehet, hogy egy kicsit később indul vagy elmarad. Elmaradás esetén a befizetett összegeket teljes egészében visszafizetjük. Itt kezdődik a hegymászó pályafutásod! Ez az...

NAPTÁR

Kövess minket a Facebookon is