magyar-hegymaszo-oktatok-2

La Noire

Írta: 
Egy (a csúcson ránk törő vihar miatt szó szerint is) villámgyors akklimatizációs túra után (Gran Paradiso) másnap már Courmayeur-ben sétálgattunk (besózva rohangásztunk fel-alá), szigorú sorrendben felkeresve a városka történelmi nevezetességeit: 1. hegyivezető iroda, 2. könyvesbolt, 3. hegymászóbolt, 4. kajabolt. Beszereztük a szükséges információkat a mászóterveinkkel és az időjárással kapcsolatban, kielégítettük a mászófelszerelésekre kihegyezett vizuális függőségünk sürgető késztetését, majd rövid melléktevékenységek (táplálkozás) után átautóztunk az alap-alaptáborba, a Veny völgyben lévő La Sorgentekempingbe. Jut eszembe, az vicces volt, amikor a hegyivezető irodában megkértek minket, hogy hadd fénymásolják le a falrajzunkat, mert az nincs meg nekik. Cserébe kicsit lelomboztak minket azzal, hogy nincs víz/hó az útban, de aztán ezt helyrehozták azzal, hogy a következő napokra jó időt jósoltak. Véber Mikivel az Aiguille Noire de Peuterey déli gerincét terveztük mászni, ahol több okból is hasznos, ha tud az ember szerezni vizet mászás közben. Kevesebb súlyt kell cipelni, a megfelelő hidratáció miatt lassabban érkezik a fáradtság és a megfelelő nyálellátás miatt még enni is tud valamit az ember… De ne szaladjunk előre. Csapatunk többi tagja (Veszprémi Jani, Bánfi Balázs, Tisje Levi, Kiss Peti) aMont Blanc-ra szeretett volna feljutni, az eredeti elképzelés szerint a Tournette útvonalon. Illetve a legelső elképzelés az olasz normál út volt, de főleg a Gonella ház zárva tartása (felújítás/újjáépítés) miatt alternatív lehetőséget kerestek/találtak, ami egészen a nulladik típusú találkozásig megvalósítható és inspiráló ötletnek tűnt. A lejövetelt pedig az Aiguille de Midi felé tervezték, csokorba szedve a Mont Maudit-ot és a Mont Blanc du Tacul-t. 
 
Mivel mindkét csapat többnapos projektre vállalkozott, főnyereménynek tűnt, hogy hétfőtől egészen péntek estig stabil, napos időt jeleztek előre. Jól esett volna egy pihenőnap, de mivel pihenni rossz időben célszerű, nem volt vitás a keddi indulás. Reggel a mont blanc-os csapat balra el, Mikivel valamivel kényelmesebben szedelőzködtünk, mivel aznapra „csak” a Borelli ház elérése és a beszállás feltérképezése volt a feladat. A kemping kb. 1500-on, a ház kb. 2300-on van, légvonalban szűk 1,5 km a távolság, vagyis az ösvény nem túl (elég?) lankás. Láncokkal, létrákkal meghintett, közepes nehézségű klettersteig vezet fel a Fauteuil des Allemands nevű geológiai képződménybe, ahol a ház áll. A képződmény valóban olyan, mint egy hatalmas fotel, a lába meredeken szökik fel a Veny völgyből, az ülőke az Aiguille Noire lábától húzódó törmeléklejtő, a két karfa a Mont Rouge de Peuterey és a Mont Noire de Peuterey, a háttámla pedig maga az Aiguille Noire óriási tömbje. 11 körül a háznál voltunk, ami a Mont Blanc csoport talán legkisebb menedékháza (csak két hónapig van állandó személyzet, az év többi időszakában bivakként funkcionál). Kb. 20-25 főnek van hely, a háló és étkezőhelyiség ugyanaz, a konyha inkább csak miniatűr főzőfülke. Csendes, eldugott hely, tömegiszony ellen kiváló, ide gyakorlatilag csak azok jönnek fel, akik a Noire-t, vagy a Noire-on keresztül a Mont Blanc-t tűzik ki célul (esetleg csak magát a házat keresik fel a felvezető út élményeiért).
 
Rövid pihenő után 1 órás kaptatóval értük el a 2675m-en lévő beszállást (ösvényszerűség csak az elején van, aztán az utat kőemberek jelzik), ahol megbizonyosodtunk afelől, hogy már teljesen leolvadt a beszálló firnmező (2009. aug. 4). Gyorsan kimásztuk az első három kötélhosszt, hogy másnap hajnalban ne kelljen a sötétben sokáig keresgélni, majd visszaereszkedve otthagytuk az összes mászócuccot a fal tövében, megkímélve magunkat némi többletcipekedéstől. Nemcsak mi tettünk így, egy másik partival is szembetalálkoztunk lefelé menet, akik szintén batyu nélkül tértek vissza a menedékházhoz. A jóidő periódus több partit is felcsalt a házba, páran a Noire-t tervezték, de egy-két parti a „Peuterey Integral”-t, vagyis a Noire-on, az Aiguille Blanche-on és a Peuterey gerincen keresztül a Mont Blanc elérését, ami a leggyorsabbaknak is többnapos móka. Korai lefekvés után 3-kor keltünk, elsőként szálltunk be, de a partik már ott tobzódtak a sarkunkban. Az első hosszok az előzgetésekkel teltek (én csak a hascsikarást előztem meg…), végül két olasz parti maradt a közelünkben, a mászás során többször találkoztunk velük, egymást beérve. 
 
Az Aiguille Noire de Peuterey egy 3773m magas gránitkolosszus, szinte minden irányból nézve drabális sziklatűnek néz ki, kivéve délkeletről, a Borelli ház irányából, ahonnan a nézőpont közelsége miatt egy viszonylag lapos kontúrokkal rendelkező, homogén sziklafelületnek mutatja magát. A kontúr bal oldala a déli gerinc, melynek közel 50 kötélhosszát gerinctornyok sora tagolja szakaszokra. Az első torony a Pointe Gamba (3067m), aminek a tövében a mászás indul. A Gambára nem vezet fel az út, az oldalában jobbra kell traverzálni a második torony, a Pointe Bifide (3215m) falába. A Bifide-t a Pointe Welzenbach (3355m) követi, majd a Pointe Brendel (3498m) és a Pointe Ottoz (3586m) után még a Pointe Bich (3746m) áll a csúcsra törők útjában. Mindegyik torony külön-külön is kellemes mászóprogram, hát még együtt! Gyönyörű, stabil gránit, 1700m mászóhossz csak a csúcsig, majd a keleti gerinc lefelé még ugyanennyi.
 
A kezdő 10-15 hosszt szinkronban másztuk, pár kötélhosszanként váltva az elölmászót. Az első hosszok viszonylagos könnyűsége tette ezt lehetővé, de az időtényező miatt sem érdemes ezen a részen váltva mászni. A nehézségek a Bifide alatt kezdődnek, itt már akad egy-két kunsztosabb rész is, ami zsák nélkül talán nem is lenne nagy kihívás, de plusz 10 kilóval a hátunkon már némileg küzdősebb volt. Új értelmet nyert a tanfolyamok „tájékozódás falrajz alapján” című fejezete is. Hozzászoktunk, hogy (relatíve rövidebb utakban) a falrajzok legtöbbször olyan részletességgel tartalmaznak tájékozódási objektumokat, amik alapján meglehetős biztonsággal tudjuk megválaszolni a „merre tovább” típusú kérdéseket. A Noire falrajzainkon vagy csak egy puritán, centis vonalka jelez egy kötélhosszt, vagy a berajzolt formák annyira elnagyoltak, hogy a valóságban nagyon nehéz őket felismerni. Ilyenkor minden esetben a kemping tulajdonosának (aranyszabálynak bizonyuló) tanácsát próbáltuk követni: „ha túl nehéznek érzitek a mászást, akkor biztosan elvétettétek a helyes irányt”. Az eligazodást még az itt-ott megtalálható régi szögek segítették, bár nem egyszer vezettek tévútra is minket. A standok is általában szögekből állnak, más esetben építkezni kell. Többször fordult elő, hogy a másik két olasz csapattal közösen próbáltunk ráérezni a helyes útra, aztán vagy nekik, vagy nekünk sikerült kikaparni a gesztenyét. Az út gerinc jellege miatt mi sem gondoltuk, hogy nehéz lesz tájékozódni, de egyrészt az a gerinc sokszor meglehetősen széles, másrészt zömmel nem a gerinc élén, hanem tőle jobbra, vagy néha balra kell mászni. Sok időt töltöttünk keresgéléssel és a zsákutcákból visszakavirnyálással (az aranyszabályt megszegő elölmászó „lementésével”), s ez meg is bosszulta magát.
 
A Bifide elérésekor már jócskán a nap közepén jártunk, majd a Pointe Welzenbachra vezető rész trükkjeinek megoldása után már kezdett esteledni. A Welzenbachról egy ereszkedés után még kimásztunk vagy 4 hosszt a Pointe Brendel oldalában, majd a leírásokban Félholdnak nevezett résznél talált bivakban telepedtünk le éjszakára. Kényelmes, mások által már kialakított fekvőhelyekbe fészkeltünk be, s alattunk a Fréney gleccser, felettünk a Fréney pillér látványával jóllakva (más nem nagyon ment le) nyugtáztuk az első nap végét. Éjszaka néha felébredve a telihold által misztikussá varázsolt hegyvilágban gyönyörködtünk. Korai kelés után 3 hosszt letudva értük el a Pointe Brendel csúcsát, ahol a hegy nem várt, de nagyon vágyott ajándékkal kedveskedett: egy kb. 1 m2-es kőkemény, szebb időket látott minihófolttal. Mohón estünk neki, törtük, ahogy bírtuk, mint a mannát, szopogattuk, rágtuk a koszos jégdarabokat. Közben az ott bivakoló olasz parti álmosan mászott elő és megütközve nézte a „balkáni” dúvadak tivornyázását. A már kiürült üvegeket is teletömködtük, másfél deci barna lötty abból is lett délutánra. Pepecs meló volt, de megérte az elvesztegetett időt. A Brendelről újabb ereszkedéssel értük el a Pointe Ottoz lábát, majd a leírások szerinti legnehezebb kötélhosszok következtek. A vártnál könnyebben jutottunk túl rajtuk, majd még egy-két lazább hossz vezetett az Ottoz tetejére. Átmásztunk a Pointe Bich tövéhez, majd újabb keresgélés vette kezdetét a sziklarengetegben. Itt is várt ránk pár nehezebb hossz, meg néhány trükkös vonalvezetésű. Nem csodálkoztunk, amikor az egyik standnál egy pár gazdátlan mászócipőt találtunk… szorított a miénk is veszettül. A csúcs alatt újabb apró firnfoltra leltünk, megismételtük a reggeli szertartást, némileg enyhítve a kiszáradást. A tűző napon már majdnem felforrtunk, megváltás volt a jéghideg nedvesség. A Bichről megint csak ereszkedni kellett, rögtön kettőt is, egy rövid gerincszakaszt alulról megkerülve vezet tovább az út a Noire csúcsára. A már megint erősen lefelé tartó nap miatt úgy döntöttünk, hogy hátralévő három kettes kötélhosszt átugorjuk, áttraverzálunk a keleti gerincre, megkezdeni az ereszkedést. Az utat kimásztuk, a csúcs hab lett volna a tortán, de úgy gondolom, hogy a mászás közben elkövetett kis hibák és a nem 100%-os tervezés miatti lassító tényezők joggal vezettek oda, hogy végül lemondtunk a habról. 
 
A keleti gerinc maga volt a végtelenség. Kőbányás, törmelékes egyes-kettes-hármas lemászások és hosszú ereszkedések váltogatták egymást. Szerencsére a kulcspontokon kis kőemberek jelezték, hogy hol a folytatás. Sötétedésig nem álltunk meg, illetve talán meg is álltunk volna, ha megfelelő bivakhely akadt volna. A végén még félhomályban óvatoskodtunk le egy hosszú, meredek kőbánya oldalon, ahol megkönnyebbülten találtunk egy éjszakázáshoz használható párkányt. A továbbvezető út nem látszott, gondoltuk, majd reggel meglesz, de a szomszédos szikla túloldalán véletlenül rábukkantunk egy nittekből!?! álló bomba ereszkedőstandra. Mindjárt vidámabban kuporodtunk a bivakba, félig ülő, félig fekvő pózban némi eszegetés után hamar elaludtunk, kényelmesebbet nem is kívánhattunk. Lassan jött a hajnal, nem késlekedtünk sokat, indultunk, hogy minél később érjen el minket a nap ereje. Az ereszkedés után a gerincen másztunk hosszan le, majd újra ereszkedések, fura lemászások következtek. Megittuk az utolsó korty vizet, már láttuk a hosszú kuloárt, amiről tudtuk, hogy a járóterepre vezető út utolsó szakasza. Elérve heves pergőtűz fogadott, jelezve, hogy jó lesz igyekezni. Én még éppen be tudtam húzódni egy kiszögellés mögé, de Miki az ereszkedés közben csak összehúzni tudta magát, könnyebb célpontot jelentve a lövedékeknek. Megúszta, ment tovább. Hét-nyolc 50 m-es ereszkedéssel értük el a fal tövét, az utolsóval a „kiszálló” hómező lábához jutottunk. Mennyi víz! 
 
Dél körül lehetett az idő, lebattyogtunk a házhoz, ahol a sör/leves/spagetti szentháromság kényeztetésének adtuk át magunkat. Némi pihenés után nekivágtunk a völgybe vezető ösvénynek, aminek a láncos-létrás része a kidörzsölt vállak, kopott tenyerek miatt bosszantóan szenvedős volt. Persze ennek is vége lett egyszer, jutalmul a lenti málnabokrokról csemegéztünk. Az utolsó párszáz méteren rá-rákezdett az eső, hadd essen most már, gondoltuk. A kempingben a többiek épp vacsorázni készültek, csatlakoztunk hozzájuk, volt mit mesélni. Ők egy nappal korábban értek le, az olasz normál úton mentek végül fel a Mont Blanc-ra, majd a traverz után a Miditől ki felvonóval, ki gyalog jutott le a völgybe az olasz oldalon. Azzal etettek minket, hogy egy pszichopata helikopterpilóta le akarta sodorni őket a hegyről, meg hogy vagy 6 görög leányzóval töltötték az éjszakát a Vallot-ban. Na persze… Az estét egy szürreális holland családi vetélkedő tette még különlegesebbé, amit kukán bámultunk, egyéb emberi tevékenységre való képesség híján. Szerencsére a hollandusok hamar lefárasztották egymást a performanszokkal, így a vetélkedőre szánt forralt bor megmaradt felét ránk hagyományozták. A fáradtság, a bor és a jutalomszivar együttesen megtették hatásukat, a sátor falán ütemesen kopogó eső mindenkit hamar álomba ringatott.
 
Pár gyakorlati tipp:
  • Olyan mászócipőben érdemes menni, amit hosszú távon is magán bír tartani az ember. Tudtuk, hogy így kellene tennünk, mégsem hallgattunk a tanácsra, jutalmul szenvedtünk eleget.
  • Ha tudjuk előre, hogy a Brendelen van még egy kis hó, viszünk főzőt, lábost, és első este odáig még elmászunk (belefért volna), és feltankolunk vízzel (így enni is normálisabban tudtunk volna). Itt valószínűleg minden évben viszonylag sokáig marad annyi hó, hogy lehet belőle vételezni. Ha így teszünk, az sokat dobott volna az erőnléten/tempón. Fejenként 2,4 liter vízzel indultunk el, ami édeskevésnek bizonyult az adott időjárási körülmények között. Olvastunk olyan beszámolót, ami szerint a szezon elején szinte minden kő mögött csordogáló vízfolyásokra lehet bukkanni az útban, ebben bízva is lehet spórolni a súllyal.
  • 1,3 kg-os hálózsákot vittünk (+bivakzsák), így, ha már az evés-ivást elhanyagoltuk, az éjszakák legalább kényelmesen, pihentetően teltek (szerencsére nem fagyott hajnalban sem). Könnyebb pehelyzsák is elég lehet, megint csak lejjebb szorítva a grammokat.
  • A helyszínen érdemes a La Sorgente kemping tulajdonosától esetleges hiányzó információkat szerezni.
  • Úgy döntöttünk, hogy szöget, kalapácsot nem viszünk, ezt utólag sem bántuk meg. Friendet, hevedert használtunk leggyakrabban, egyszer-kétszer raktunk éket is. 8 expressz volt nálunk. 55m-es félkötéllel másztunk, jól is jött az ereszkedéseknél.
  • Három különböző, részletes falrajzzal és kb. ugyanennyi szöveges leírással vágtunk neki a mászásnak. Talán a hat forrásból valamelyik mindig tartalmazta a megfelelő információt, de az adott pillanatban ezt se időnk, se kedvünk nem volt kibogarászni, ezért sokszor csak „érzésből” mentünk előre. Hasznos a jó mászószimat!
  • A nehezebb részek általában megfelelően el voltak látva régi szögekkel.
 
Vidovics Zoltán
Vidovics Zoltán

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Number of Comments:

Archívum

1990

AKTUÁLIS TANFOLYAMOK

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Elõzõ Következõ
Lavinaismereti tanfolyam

Lavinaismereti tanfolyam

A MAHOE tanfolyamot hirdet lavinával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, hegymászóknak, barlangosoknak, síelőknek és mindenkinek, aki a havas hegyekben jár. Helye: Magas-Tátra, Poprádi-tavi ház.Ideje: 2020. február 22. – 24-ig (2...

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Sajnos a helyek elfogytak. Nem tudunk több jelentkezőt elfogadni! Bárhová indulsz túrázni a hazai hegyeken kívül, előbb-utóbb havas, firnes, jeges terepre kerülsz. Itt már nem elegendő az az ismeretanyag, amit az...

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő tanfolyam

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő ta…

Ez egy kemény hegyi tanfolyam. Ide csak azok jelentkezését várjuk, akik már az alapfokú tanfolyamot elvégezték és már a tátrai téli tanfolyamon is túl vannak. Az egyhetes tanfolyam a svájci Fornó...

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tanfolyam

Tavaszi bejárós alapfokú sziklamászó tan…

Figyelem, pótjelentkezési lehetőség! A járványhelyzet miatt késve indul a tavaszi tanfolyam. Vannak, akiknek nem jó a megváltozott időpont, ezért felszabadultak helyek. Lehetőség van még a jelentkezésre. Pontos részletekért keress minket. Itt kezdődik a...

NAPTÁR

Kövess minket a Facebookon is