magyar-hegymaszo-oktatok-2

Kamcsatka

Írta: 

Évek óta forgattam a fejemben, hogy Kamcsatkát egyszer még megnézem magamnak. Ebben az évben elszántam magam a cselekvésre, hogy akár egyedül is nekivágjak, de azért mindenesetre megpróbáltam társakat toborozni. Itthon ez nem járt eredménnyel, úgyhogy nemzetközi kapcsolatokat mozgósítottam, míg végül hattagú magyar, belga, holland kis expedíciós csapat alakult ki orosz vezetéssel. Időpontként mindenkinek a szeptember felelt meg legjobban, amivel kapcsolatban két független véleményt kaptam, egy fotós túrákat szervező honlap szerint a szeptember ott a legszebb hónap, egy orosz meg, akivel az Alpokban találkoztam, nem nagyon értette, hogy minek megyünk oda ilyenkor, mikor már nagyon rossz az idő? Végülis részben mindkettőnek igaza lett. És egyszercsak tényleg eljött az a nap, hogy fent ültem az égben Szibéria végtelen térségein ámuldozva, meg azon, hogy ebben az országban tíz órán keresztül lehet belföldön repülni. A hosszú út folyamán zárójelben észrevételeztem, hogy ezek az oroszok földrajzot is hamisítottak ám, nemcsak történelmet. Az amuri partizánok ugyanis nem lehettek a Csendes óceánnál, tekintve hogy az csak Kamcsatka déli csücskénél mos orosz partokat, az Amur vidékén meg az Ohotszki tenger illetékes, de még az sem igazi nyílt tenger, mert mindjárt szemben ott terpeszkedik Szahalin szigete, ami eltakarja a kilátást. Bár az is lehet persze, hogy mire a tajgából kiértek a vízhez hősi dalokat költeni, már úgy le voltak részegedve, hogy maguk sem tudták hová kerültek.

Petropavlovszk-Kamcsatszkij olyan, mint bármelyik szovjet város, attól eltekintve, hogy az autóparkot teljesen lecserélték (csak minek, mert az utakat viszont nem, komolyan, ennyi roncsot még, sehol nem láttam), és mindenki  telefonál. 

A hollandok érkezése nem volt teljesen zökkenőmentes, mivel szombat volt, már a reptérről egyenesen a boltba akarták zavarni őket bevásárolni az útra – nélkülem –, és más tisztázatlan kérdések is felmerültek. Ezek miatt tiszteletét tette szállodánkban a dörzsölt gazfickó kinézetű Szergej, maga a góré. A hollandok kaptak sátort, megtudtuk, hogy a túravezetőnk az Avacsán Andrej lesz, a továbbiakra pedig majd jön egy másik is, aki sajnos nem tud angolul. De ilyen apróságon már nem akadtunk fenn. Utána elmentünk egy nagy szupermarketbe, ahol a többiek számomra hihetetlen mennyiségű kaját vásároltak össze.

Első, két napos túránk célja a viszonylag közeli Avacsa vulkán volt. Reggel értünk jött a masina, a városból kiérve ráfordultunk a lávamezőre, ami kb. olyan, mint egy kiszáradt folyómeder, gömbölyű kövek vannak szétszórva rajta, és nem süllyed bele a kocsi. Voltak aztán szórványosan ott még vodkás üvegek, ruhadarabok, sörös dobozok és a civilizáció egyéb hasonló jelenségei is (Nalichevo nemzeti park). Aztán felértünk kb. 900 méteren egy alaptábor féleségbe, ahol jobban tettük volna, ha le is sátorozunk mindjárt, de sajnos nem ez történt. Teljes menetfelszereléssel elindultunk a (láthatatlan) hegyre, hogy akklimatizáció céljából fent aludjunk valahol a csúcs közelében.

Eleinte a köveken kialakult zúzmarák rajzolataiban gyönyörködtem, de idővel feltűnt, hogy az időjárás egyre cudarabbra fordul. A hóvihar mellett oldalvást kellett beledőlni a szélbe, ami időnként fel is borított, és olyan hideg lett, hogy gondolkozni kezdtem, ha már 2000 méteren ez van, akkor se a cipőm, sem a kesztyűkészletem nem lesz elég. Úgy 2400 méter körül a társaságnak elege lett, és megálltunk megbeszélni a helyzetet valami pléh kulipintyónál, amely mellett egy régebbi típusú tévéantenna díszelgett belefagyva a jégbe. Andrej szerint már csak egy órát kéne menni, hogy egy fél oldalról szélvédett helyre érjünk, de a hollandok vissza akartak fordulni. Az meglehet persze, hogy egy orosznak más fogalmai vannak a rosszidőről, mint nekünk, de nyilván nem jutott eszébe, hogy egy félnapos jet-laggel is súlyosbítva van az ügyfelek tűrőképessége ( -11 óra), engem kivéve, aki szándékosan emiatt érkeztem korábban, hogy kialudjam magam mielőtt nekivágunk a hegyeknek. Így tehát visszabaktattunk oda ahonnan indultunk, és viszonylag kényelmesen tudtunk táborozni. Reggel továbbra sem mutatkozott a hegy, amit meg akartunk mászni, így le is tettünk erről a szándékunkról. Helyette a Teve nevű és alakú sziklaformációra sétáltunk fel a két nagy hegy között. A 3456m magas Korjakszkaja áll szemközt a 2741m magas Avacsával, és egész délelőtt (sőt már tegnap is) ragyogó napfényben parádézva illegette magát, míg a mintegy 700 méterrel alacsonyabb szomszédja továbbra is sűrű ködbe burkolózott. Egészen addig a pillanatig, míg meg nem kezdtük a visszavonulást. A járműre várakozva néztük, ahogy oszladoznak a felhők, és amint elindultunk, kitisztult az ég, teljes panorámában feltárva előttünk a két hegyet, amit nem másztunk meg. Ez csúfos vereségnek is minősülhetne (ha nem lennénk optimisták), arra azonban mégiscsak rávilágított, hogy mi jöhet még.

Így hát vissza a városba, aludtunk még egyet a jól ismert Gejzírben, és reggel kicsit késve kockás sortban megjelent új túravezetőnk Nyikoláj, valamint egy nagy sárga expedíciós kocsi, meg Andrej, ugyancsak sárgában.  

600 kilométert (kb. 10 órát) utaztunk, amíg megérkeztünk (Kljucsi helyett) Kozirjevszkbe. Útközben messziről láttunk egy medvét, kompon átkeltünk a Kamcsatka folyón, és az autót is szerelni kellett, majd estefelé megálltunk egy ház előtt, melynek az udvarán már állt két sátor. Több szabad terület viszont ott már nem volt, így először azt hittük, hogy hátrább, a veteményeskertben fogunk táborozni a káposzták és karfiolok között. Beljebb további érdekes látnivaló is adódott, egy meztelen férfi álldogált a kerítés mellett, cseppet sem zavartatván magát attól, hogy mi ott hurcolkodunk befelé. Utóbb ez magyarázatot nyert, ott volt ugyanis a fürdőház illetve szauna, jól bedurrantva, egy külön kis faépületben, és onnan jött ki locsolgatni magára a hideg vizet. Végül kaptunk tetőt a fejünk fölé, mi lányok a háziak előszobájában, a fiúk meg a kertben eldugott másik faházikóban. Szabadtéri vacsorafőzés után mi is kipróbáltuk a hideg-meleg vízzel, virgáccsal felszerelt híres orosz fürdőt (de inkább csak bent).

Kolja reggel egy ormótlan sícipővel lepett meg minket. Hát, ha ebben akar felmenni a hegyre, az hősies lesz. Induláskor meg hangosan kifakadt, hogy ő bizony éhes maradt, mert az orosz ember ahhoz van szokva, hogy reggel is főz, és milyen reggeli ez, hogy nem volt meleg étel?

Végül sikerült elindulni, de nem jutottunk túl messzire, mert megint valami alkatrész probléma akadt, és Kljucsiban egy ottfelejtett Lenin szobor tövében várakoztunk, amíg ez megoldódott. Utána viszont öt és fél órát (kb. 70km.) utaztunk a színtiszta erdőben, bár amíg kiértünk a lakott területek körzetéből, az emberi lét közelsége valahogy nagyobb méretekben nyilvánult meg, például vashordók, több teljes autóroncs, egy dívány, meg mindenféle háztartási gépek álltak ki a fekete lávából, igaz, végülis egy működő vulkántól elvárható, hogy időnként megsemmisíti ezeket. De aztán az őszi táj felülkerekedett minden zavaró részleten, mintha Iván Siskin festményei elevenedtek volna meg – már annak, aki ismeri. Most már tényleg bent voltunk a vadonban, akárcsak Derszu Uzala. Ennek valóban csak ilyen erőgéppel lehet nekimenni. Arra számítottunk, hogy 1500 méterig visz fel, azonban 900 méteren az Apahoncsics szeizmológiai bázisnál állt meg, ahol van egy különben nagyon takaros kis házikó, ami a körülményekhez mérve valóságos luxusszinten van berendezve. Két szoba, konyha vastűzhellyel, tűzifa, egyszóval minden ami kell. De azért mi egy kis szabotázsra gyanakodtunk, mert hová lett az a 600 méter? Mikor ezt szóvá tettük, az volt a válasz, hogy Gyimának vissza kell érnie a faluba a géppel, noha érkezés után még ott elemózsiázott vagy egy órát. Na, jó, de szép helyen vagyunk, körülvesznek a vulkánok (mindegyik jó messze), ég a tábortűz, a Nóném vulkán füstöl, átellenben a telihold emelkedik, előttünk egy lávacsatorna, ami úgy néz ki mint egy szénbánya özönvíz után. A házban nemcsak a Cosmopolitan magazin számait lehet lapozgatni, világirodalom is van (persze oroszul). Ámbár később a kis félreeső helyiségben rájöttem, hogy az nem kizárólag a művelődést szolgálja, mivel a képes-fényes lapok bizonyos dolgokra kevésbé alkalmasak.

Havazásra virradtunk, és megkezdtük még teljesebb, azaz több napra szóló menetfelszereléssel újabb, nyolc és fél órás felvonulásunkat a Kljucsevszkajára (ezt a teljesítményt már ki sem néztem magamból mostanában), annak azonban semmi jele nem mutatkozott, hogy bármiféle járműforgalom létezne arra. Akkor tehát mégsem szabotázsról, hanem átverésről lehet szó, állapítottuk meg magunkban, de ez majd csak később tisztázódik. Ez egy Mont Blanc nagyságrendű hegy, 4750 méter magas, bár teljesen másak a körülmények. Eleinte alig  volt szint, jó sokat kellett baktatni, míg emelkedni kezdett, aztán csúszós hamukupacokon küzdöttük felfelé magunkat. Fél hat körül kb. 2300 méteren álltunk meg, ahol kiástunk a salakból egy-egy sátornyi, nagyjából lapos kis területet, majd nekiálltunk vizet főzni. Az edények alján fekete korom gyűlt össze, még a sátorról összekapart friss hó bizonyult a legtisztábbnak. Az időjárás javuló tendenciát kezdett mutatni, megjelent a Hold, a felhők lejjebb ereszkedtek. Reggel a napkelte pirosra festette a hegyet, és egész nap felhőtlen volt az ég. Ezúttal rövidebb napunk volt, csak kb. 2800 méterig költöztünk fel, mert innentől nincs több táborozási lehetőség. Egy bivakház romjai mellett telepedtünk le, főzőcskézve, pakolászva készültünk, hogy hajnalban innen induljunk a csúcsra. Ketten jelezték, hogy nem kívánnak jönni, egyiknek a háta, másiknak a lába fájt, akárcsak Koljának, amit a cipője alapján előre meg lehetett jósolni, tehát ő is kiszállt. De még mindig maradtunk négyen, meg Andrej. Négy óra 00-kor mi, magyar nők készen is álltunk az indulásra. A szomszéd sátorból pusmogás hallatszott, hogy veszély, fifty-fifty, meg ilyenek, aminek a vége az lett, hogy várjunk, amíg kivilágosodik. Na ebből már sejthető volt, hogy csúcs nem lesz ma, de még reménykedtünk, hogy azért csak megnézünk valami kis pöfögőt vagy rotyogót ott feljebb. Magas hegyen szerintem normál, hogy fúj egy kis szél, a köd jön-megy, meg esik a hó, de mindez közel sem volt viharos erejű, a felhők meg a rosszidő alattunk volt, úgyhogy mi simán elindultunk volna. De ugyan hol számít a nők véleménye? Cipőben-kabátban visszadőltünk, mert az volt kiadva, hogy ahogy a túravezető dönt, az van. Csakhogy ő határozatlan volt, Onno pedig a fülünk hallatára beszélte le. Úgy látszik erőszakosabbnak kellett volna lennünk. Függőben maradt az a lehetőség, hogy várunk még egy napot itt fenn, hátha jobb idő lesz, de fél kilenc körül határozat érkezett, hogy lemegyünk, tízre kitűzve az indulást. Mi el is készültünk, nem így az oroszok. Fél tizenegykor még állt a sátruk, Kolja bent tevékenykedett. Szóval tizenegykor sikerült útra kelni végre. Rendkívül bosszantó volt, hogy mikor már az egésznek a nehezén, a felcipekedésen túl vagyunk, akkor miért kellett most ilyen könnyen feladni? Ha az Avacsán azt az ítéletidőt Andrej nem látta problematikusnak, akkor most meg mi van? Megint valami fúrást éreztünk az oroszok részéről, ráadásul jöttek-mentek ugyan a ködök, de időnként a napsütésben tündöklő csúcs is lenézett ránk és jót nevetett. Minél lejjebb jutottunk, annál több volt a hó, bár ha mondjuk maradunk egy-két napot, még több lenne, és nem kéne ekkora cuccal hágóvasban egyensúlyozni a sunyi salakon. Hat és fél óra alatt kerültünk vissza a bázisra, a hó idővel esőre váltott, de a kényelmetlenségtől eltekintve csodálatos volt körülöttünk a táj, amikor megjelentek a növények a fekete-fehér felszínen.

A házban egész estét betöltő program volt a műholdas telefon bűvölése, ami öt nappal korábban még működött, most meg nem. A SIM kártyák csereberéje és mindenféle szám- kombináció végigjátszása után arra jutottak, hogy bizonyára nincs pénz az egyenlegen.

Andrej másnap is egész nap a telefont nyomogatta eredménytelenül, miközben kint szakadt az eső. Ketten kimentünk sétálni egy kicsit az úton visszafelé, de a friss medvenyomok láttán inkább visszahúzódtunk a ház közelébe. Ebben a vigasztalan időben a hollandok valami könyvlapokból barkácsolt paklival kártyáztak, Kolja légycsapóval vadászott a legyekre, Malacka zsebkönyvet kezdett gyártani nyírfaháncsból, szóval mindenki talált magának valami kreatív elfoglaltságot. Négy óra táján elállt az eső, és a ház pincéjének illetve padlásának a felderítésébe kezdtünk. Eredetileg baltát kerestünk, de az nem lett meg, azonban találtunk egy csomó konzervet, valamint előkerült egy Zenit fényképezőgép, teleobjektív, és hozzá való filmek.

Nagyon jól megépített házikó ez, betonalapozással, a kályhából csövek vezetik a meleget a szobákba, és jó tágas is. A vízlelőhelyet kicsit fentebb egy bokorra akasztott butilka jelzi, ahol a puszta földben van egy kb. vödör nagyságú gödör, és abban gyűlik össze valahonnan a víz.

Vacsorára megkóstoltuk a Lenin Halászati Kolhoz 2004-es szavatosságú halkonzerveit, amire az elkényeztetett nyugatiak persze csak a szájukat húzogatták, de mi jóízűen megettük és semmi bajunk nem lett.

Fél hétkor riasztás ugrasztott ki az ágyból, hogy piroslik a hegy, lehet fényképezni. Utána is elég barátságos maradt az idő, így kirándultunk a 7 km- re található Ambon kőhöz, a Bezimjannij vulkán körzetében. Ez Névtelen vulkánt jelent, és szegénynek azért nincs neve, mert kisebb, mint a többi a környéken, a 3000 métert sem üti meg, és mivel nem is volt aktív, ezért minek neki név? Aztán mikor fogta magát és szépen kitört, hirtelen nem tudták hogy elnevezni, hát rajta maradt a régi. Felmásztunk pár kisebb dombra, nem tudom kellően érzékletes szuperlatívuszokban kifejezni a táj különlegességeit, ennek ellenére a hollandok egyszercsak visszafordultak, Kolja meg eleve el sem indult velünk. Végülis nem baj, hogy volt egy pihenő napunk, éppen kezdtem úgy érezni, hogy kapok is valamit a pénzemért, ezek meg hazamennek kártyázni. Kissé úgy érezzük, hogy a Kljucsevszkaját is ők húzták ki a lábunk alól. Tehát maradt a magyar-belga szekció és Andrejjel tovább mentünk. Láttunk nyuszikat, valami fehér madarakat, földi mókust, meg rozsomák és medve nyomokat. Messziről unalmasnak tűnhet itt a táj, mégis minden kilométernek más a jellegzetessége. Visszafelé volt egy kis csapadék, de mire hazaértünk meg is száradt rajtunk a ruha. És mindenki örömére este nyolc után Gyima is megérkezett, az oroszok kiköltöztek hozzá a masinába, és ott buliztak még tizenegy után is, bár idővel nyilván befűtött nekik a vodka.

Bent újabb könyv rakomány került elő, köztük a Háború és béke, Zsukov marsall emlékiratai, egy fotográfiai szakkönyv labor receptekkel, valamint krimik meg iskolai munkafüzetek.

A reggel, mintha a természet is belőlünk akarna csúfot űzni, verőfényben tündökölt, felhő egy szál se, a mohákon szikrázott a dér, az összes környező hegy minket nézett és rajtunk mulatott. Kozirjevszkbe visszaérkezvén aztán Malackának sikerült kiborítani a bilit. A falra szegezett térképre ugyanis be voltak rajzolva a túra és járművel járható útvonalak. Eszerint ameddig mi mentünk, onnan semmiféle út nem vezetett tovább, az 1500 méteren lévő bivak a hegynek pont az ellenkező oldalán van, és Kljucsiból közelíthető meg, ahonnan mi tovább mentünk megkerülve a fél hegyet. A 3300-as tábor meg egy harmadik oldalon volt jelezve, jó messze. Erre összevetettük az oroszok orosz nyelvű program leírását a mi angolunkkal, és lám nem egyezett. Nekünk azt írták, hogy felvisznek 1500 méterre, nekik meg nem, mivel az a tábor egész máshol van. Szóval ezért beszéltünk el egymás mellett, mert mindenki a magáét vette alapul. Tehát mégis az a rosszarcú Szergej vert át minket! Azt viszont még ezután sem értettük teljesen, és számon is kértük, hogy miért nem indultunk legalább el a csúcsra? Erre Andrej azt adta elő, hogy 4000 méter felett már veszélyes (2800-on voltunk), mert sok a hó, meredek, és főleg kövek röpködnek, amit nem látunk a ködben. Szerintem ezzel akkor sem lehet sokat kezdeni, ha nincs köd, meg hogy mindez eredetileg is benne volt. Mindenesetre arra jutottunk, hogy azért mégis valahogy a hollandok bűne, hogy meg sem próbáltuk (na jó, meg a mi tétovaságunké is). Úgy látszik hegymászáshoz talán nem ilyen mélyföldi népekkel érdemes társulni, ha például mondjuk osztrákokkal, vagy akár csak oroszokkal megyünk, alighanem másképp alakul. Mi meg még attól féltünk, hogy mi fogjuk hátráltatni a csapatot. Aztán megkérdeztük azt is, hogy van-e ott valami előrejelzés a vulkánok aktivitásával kapcsolatban? Hát nem nagyon, szóval simán ki is törhetnek, miközben az ember ott kapirgál rajtuk. A Kljucsevszkaján úgy általában kétévente történik valami, az pedig tavaly volt, tehát most viszonylagos nyugalomra lehetett számítani.

A visszafelé út sem volt unalmas Petropavlovszkba, egyszer megálltunk medvét nézni, a réten falatozott a mackó, egyáltalán nem zavartatva magát attól, hogy az emberek az útról füttyögnek meg kiáltoznak neki. Az ősz ismét a legpazarabb fényekben tobzódva mutogatta a tájat, majd Malkiban következett az ilyen utazások utolsó fénypontja, a hot springs. Először betértünk egy palackozó üzem területére, ahol az udvaron egy csőből szabadon folyt a Malkinszkoje ásványvíz egy vashordóba, amivel megtölthettük az üvegeinket. Ezután a főút másik oldalára mentünk át, és ott egy kis folyócska mellett nagyon szép helyen a melegvizes tavacskákban áztattuk le magunkról az út fekete porát.

Andrej azt javasolta, hogy ha legközelebb jövünk, ne ezt a Kljucsi hegyet válasszuk, bár ez a legnagyobb, leghíresebb (tömegről persze még így sincs szó), ámde nem könnyű és nem is veszélytelen. Szerinte a Mutnovszkij és a Gorelij szerencsésebb lenne, meg közelebb is vannak a városhoz.  Ha rajtunk múlik nem is bánnánk, ha lenne még ilyen legközelebb.

Másnap mikor a Gejzír előtt vártuk a buszunkat, ami a reptérre visz, ott álldogált egy pár is, akik érdekes, de magyarul beszélgettek. Ezzel meg is kezdődött a hazautazásunk, 8687 kilométert repültünk Moszkváig, és ezalatt végig este fél hat volt.

 

  A résztvevők: Szilágyi Lenke, Hevesi Ágnes Eszter,  Patrice Meert, Onno Kuiper, Erik Overbeek, Ben Aboldenhuis , Andrej Paszjukov, Nyikoláj Nyemec

Szilágyi Lenke

 

 
Szilágyi Lenke

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Szilágyi Lenke

Tovább a kategóriában: « Dolomitok, 2011 Wachauergrat »
Number of Comments:

Archívum

1990

AKTUÁLIS TANFOLYAMOK

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Elõzõ Következõ
Lavinaismereti tanfolyam

Lavinaismereti tanfolyam

A MAHOE tanfolyamot hirdet lavinával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, hegymászóknak, barlangosoknak, síelőknek és mindenkinek, aki a havas hegyekben jár. Helye: Magas-Tátra, Poprádi-tavi ház.Ideje: 2020. február 22. – 24-ig (2...

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Bárhová indulsz túrázni a hazai hegyeken kívül, előbb-utóbb havas, firnes, jeges terepre kerülsz. Itt már nem elegendő az az ismeretanyag, amit az alapfokú tanfolyamon szereztél. Itt már ismerni kell a...

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő tanfolyam

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő ta…

Ez egy kemény hegyi tanfolyam. Ide csak azok jelentkezését várjuk, akik már az alapfokú tanfolyamot elvégezték és már a tátrai téli tanfolyamon is túl vannak. Az egyhetes tanfolyam a svájci Fornó...

Tavaszi bejárós alapfokú hegymászó tanfolyam

Tavaszi bejárós alapfokú hegymászó tanfo…

Itt kezdődik a hegymászó pályafutásod! Ez az első lépés, hogy önálló hegymászó legyél. Az itt megszerzett ismeretek nélkülözhetetlenek, ha a hegyek között szeretnél túrázni, legyen szó akár via ferrata-ról, magashegyi...

NAPTÁR

Kövess minket a Facebookon is