magyar-hegymaszo-oktatok-2

MAHOE Nyílt Nap - 2012. március 25., Oszoly, Berda pihenő

Írta: 
Nyűgösen ébredek, félálomban nem tudom eldönteni, hogy 6 óra van, vagy már 7. (Vajon áltállt magától a telefon az új időre éjjel?) Aztán egy fekete tea segít, hogy összeszedjem a mászócuccot. Bedobok még egy plusz sisakot és beülőt is, hátha szükség lesz rá, és irány Csobánka. A Margit hídnál beszáll Juli, aki csak 10-ig ér rá, de mégis jön mászni, mert nem bír a kíváncsiságával. Éppen 9, amikor a találkozóhelyre érünk az oszolyi sziklák alatt. Sehol senki. Lehet, hogy mégse volt annyira jó ötlet ez a nyílt nap?
 
Szerencsére az aggodalmam alaptalannak bizonyul: Hamar kiderül, hogy az oktatók már épp befejezték a top-rope standok kiépítését a Berda pihenőben, és az érdeklődők is megérkeznek. Előbb csak 1-2 autó jön, aztán Attila köszöntőjét már 25-30 lelkes mászójelölt hallgatja. Sisak- és beülőosztás, biztonsági szabályok ismertetése, és már is megfeszül az egyik kötél. Az első jelentkező sikeresen veszi az akadályokat, amitől a bátortalanabbaknak is megjön a kedve és hamarosan mind a 6 kötélen biztosítunk valakit, a háttérben állók biztatása közepette. A lelkesedés ettől kezdve töretlen, úgy hogy további két kötelet is be kell vetni, amivel végképp behálózzuk a falat.
Az oktatóink komolyan veszik a biztonságot: Minden beülőt, bekötést gondosan ellenőriznek, sisak nélkül senki nem jöhet a falhoz és a mászás szigorúan felső biztosítással történik.
 
Újdonsült kalandoraink között a fiatalabb korosztály is képviselteti magát: a gyerekek úgy másznak, mint a pók a falon, fürgén és félelemérzet nélkül. A felnőttek óvatosabban keresgélik a fogásokat, lépéseket, próbálgatják, hogy milyen beleülni a kötélbe, megbízni a biztosító társban és felszerelésben. Az ereszekedés legalább akkora élmény, mint maga a mászás. Többen úgy rákapnak az új izgalomra, hogy az összes előkészített utat sorban kimásszák, majd variánsokban repetáznak. A figyelmesebbek még egy kis mászótechnikát is elsajátítanak a türelmesen magyarázó oktatóktól.
 
Így aztán kora délután kicsik és nagyok egyaránt feljethetetlen élményekkel és a bátorságpróbát dokumentáló fényképekkel gazdagodva, izomlázgyanús végtagokkal indulnak haza.
 
Molnár Tibor
Molnár Tibor

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Number of Comments:

AKTUÁLIS TANFOLYAMOK

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Elõzõ Következõ
Lavinatanfolyam

Lavinatanfolyam

A MAHOE tanfolyamot hirdet lavinával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, hegymászóknak, barlangosoknak, síelőknek és mindenkinek, aki a havas hegyekben jár. Helye: Magas-Tátra, Poprádi-tavi ház.Ideje: 2018. február 10. – 12-ig (2...

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Téli alpesi hegymászó tanfolyam

Bárhová indulsz túrázni a hazai hegyeken kívül, előbb-utóbb havas, firnes, jeges terepre kerülsz. Itt már nem elegendő az az ismeretanyag, amit az alapfokú tanfolyamon szereztél. Itt már ismerni kell a...

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő tanfolyam

Gleccserjáró és expedíciós előkészítő ta…

Ez egy kemény hegyi tanfolyam. Ide csak azok jelentkezését várjuk, akik már az alapfokú tanfolyamot elvégezték, de célszerű, hogy már a tátrai téli tanfolyamon is túl legyenek. Az egyhetes tanfolyam...

Tavaszi bejárós alapfokú hegymászó tanfolyam

Tavaszi bejárós alapfokú hegymászó tanfo…

Itt kezdődik a hegymászó pályafutásod! Ez az első lépés, hogy önálló hegymászó legyél. Az itt megszerzett ismeretek nélkülözhetetlenek, ha a hegyek között szeretnél túrázni, legyen szó akár via ferrata-ról, magashegyi...

Archívum

2010

NAPTÁR

Kövess minket a Facebookon is